a város arca
Arcvonal
FIATALOK A TÖRTÉNELEMBŐL
Sikeres és tehetséges fiatalok egy élhetőbb világért

Történelmünket különleges tehetségek határozzák meg: az üzletben, a társadalomban, a tudományban, a művészetben egyaránt folyamatosan jelennek meg az újabb tehetséges emberek, akik sokszor új irányba kalauzolják az emberiség tevékenységét, látószögét. Napjainkban egyre fiatalabb és fiatalabb hősök bukkannak fel, hogy gondolataikkal, intézkedéseikkel szebb világot varázsoljanak számunkra. Ismerjenek meg közülük két példát: Malala Yousafzait, a legfiatalabb Nobel-békedíjast, és Boyan Slatot, a holland feltalálót!

 

Malala Yousafzai

A történelem legfiatalabb – és egyben egyetlen pakisztáni származású – Nobel-békedíjasa 1997-ben született Míngorában. Küzdelme 2008-ban kezdődött, amikor tartományukban az iszlám fundamentalista tálibok megtiltották, hogy a lányok tanulmányokat folytathassanak: bezárták a lányiskolákat, korlátozták a nők jogait. Az ekkor mindössze tizenegy éves Yousafzai az interneten tiltakozott a tálib intézkedések ellen. Búzavirág álnéven írta blogbejegyzéseit a fundamentalisták uralma alatti mindennapokról, amelyek a BBC honlapján is megjelentek. A fiatal lány tiltakozása egyre nagyobb nyilvánosságot és elismerést kapott, így életét is egyre nagyobb veszélybe sodorta. Yousafzai a tálib vezető fenyegetései után sem döntött a hallgatás mellett, ezért – az ottani törzsi törvényeket megtagadva – gyilkosokat küldtek rá. A súlyos sérüléseket okozó merénylet 2012-ben érte, amikor két tálib fegyveres megállította az őt is szállító iskolabuszt. A fejét, nyakát és vállát érő lövések miatt életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta.

A merénylet után Angliában letelepedő aktivistára ezek után már nemcsak nemzeti hősként, hanem nemzetközi példaképként is tekintettek. 2013-ban létrehozott egy alapot – a Malala Fund-ot – azzal a céllal, hogy a világon minden lány, minden gyermek tanulhasson. A fiatal példakép már most számos elismerést tudhat a magáénak:

  • Nemzeti fiatalság békedíj (2011)
  • Simone de Beauvoir-díj (2013)
  • A lelkiismeret nagykövete – Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet legrangosabb kitüntetése (2013)
  • Nemzetközi Gyermekbékedíj (2013)
  • Szaharov-díj – Az Európai Parlament a gondolatszabadság melletti fellépésért ítél oda (2013)
  • Nobel-békedíj (2014)
  • Szabadság érem (2014)

Mindezek ellenére továbbra is a tálibok célpontja maradt; szerintük az elismeréseket csak tevékenységének iszlámellenes voltának köszönheti. A lányok tanuláshoz való jogáért küzdő emberjogi aktivista napjainkban az Oxford Egyetemen tanul filozófiát, politikát és gazdaságtudományt, miközben a fiatal lányok szabad és minőségi oktatásáért küzd, és körbeutazza a világot, hogy találkozzon velük.

 

Boyan Slat

„Ahhoz, hogy a társadalom fejlődhessen, nem elég előre haladnunk, fel is kell takarítanunk magunk után.”

Boyan Slat, a 24 éves holland feltaláló az igazgatója annak az Ocean Cleanup nevű projektnek, amely megoldás lehet az egyik legnagyobb környezetvédelmi problémára: begyűjti és újrahasznosítja az óceánban felhalmozódó műanyaghulladékot. A fiatal tehetségben tizenhat évesen vetődött fel a gondolat, hogy az óceán öntisztító, vagy megtisztítható legyen, két év múlva, csupán tizennyolc évesen pedig már megalapította az Ocean Cleanup nonprofit szervezetet. A rendkívül fiatal zseni tevékenységének jelentőségét több elismerés is bizonyítja; többek között elnyerte:

  • az ENSZ legmagasabb környezetvédelmi elismerését, a Föld Bajnoka címet,
  • 2016-ban pedig felkerült a Forbes „Harminc sikeres harminc alatt” listájára.

De miről is szól pontosan Boyan projektje? A terület eddigi legátfogóbb átvizsgálását követően a Pac-Man nevű, vízen úszó műanyagevő szerkezet gyűjti össze a csendes-óceáni szemétföld felét, méghozzá egy évezred helyett mindössze öt év alatt, az óceán áramlatait kihasználva. A víz, a vízi élővilág veszélyeztetése napjaink egyik legnagyobb problémaköre – Boyan Slat pedig az első, aki ennyire közel került a megoldáshoz. Amennyiben a projekt sikeresnek bizonyul, nincs megállás: a vízből visszanyert műanyaghulladék újrahasznosítása és eladása elég forrást adna majd a másik négy szemétfolt feltakarítására is.

Ágel Zita Krisztina
Fotók: internet