Életem első 38 éve arról szólt, hogy ne legyek csendben, az elmúlt egy év arról, hogy hogyan legyek csendben. Nem beszéltem erről igazán senkinek, így nem akartam hinni a fülemnek, amikor pár hete a szerkesztő úr megkért, hogy írjak a csendről. (Ilyen a véletlen, jegyzem meg csendben.)

Első gondolatom az volt, elküldök egy teljesen üres dokumentumot, és azt a címet adom neki: Beszélni a csendről olyan, mint harcolni a békéért. … De aztán persze jöttek a gondolatok, a közlendők, a szándék. Hát így múlik a csend...

Úgy döntöttem, személyes, érzelgős történetek ‒ például a csend és gyermekeim születése, a csend és a természet, vagy a csend és a spirituális élmények megfogalmazása ‒ helyett azt írom le, mire jutottam. Leírok hát mindent, amit a csendről eddig megtudtam.

A csend kiment a divatból, és vele együtt a kiegyensúlyozottság is.
A csend nem más, mint minél inkább kivonulni mindenből, ami személyes, és minél inkább elhelyezkedni abban, ami egyetemes, természetes vagy a feletti.
A csendet valami hiányaként értelmezzük. Azt tartjuk csendnek, amikor nincs hangzó. Pedig a zaj valójában a csend hiánya. A csend a természetes.
A zaj üres, a csend teli. Rigorózusan félünk a csendtől. A csend üres, gondoljuk.
Figyeljünk oda jobban!
Valójában tele van Mindennel!
Próbálunk eltávolodni a természettől és annak egyensúlyától, a csendtől. Óriási lármát keltünk, csak hogy elnyomjuk a csendet, mely folyamatosan üvölti felénk üzenetét: „Maradj csendben! Figyelj! Halld a néma üzenetemet.”

 

Csend születik


Minél inkább keresünk valamit, annál kevésbé találunk bármit is, minél inkább halljuk a csendet, annál többet találunk, még ha nem is keressük.
A csend birodalma akkora csak, mint a végtelen tér és a végtelen idő.
Vajon bárhol máshol az univerzumban van zaj?
...valószínűleg, a zaj, maga az élet. Ahol az élet, ott a zaj.
A föld légkörében, a levegőben terjed a hang. Ha a levegő rezeg, van hang. Ha a levegő nem rezeg, nyugalomban van, csend van. A levegő életfeltételünk. A földön kívül, ahol nem tudunk létezni, élni, ott számunkra hallható hang sincs. Élet és a hang összekapcsolódik, de jól tudják, teremtőjük a csend.

Magányosan nyüzsgünk egy néma űrben 7 milliárdan?
Minél régebbi egy hang, annál megnyugtatóbb, annál közelebb van a csendhez. A legősibb, a földön máig jelen lévő, folyamatosan hangzó hang, az óceánok hullámzása. Ezért oly megnyugtató, elcsendesítő hatású e hang.

A csend kétarcú: Nincs nála szelídebb, de feszültebb sem.

A természet csendes, a csend természetes.

A csend nem üres és néma, hanem valami nagyon ősi kiindulópontból kisugárzó, mindent átható, lassan hullámzó gigászi rezonancia.
Bármikor belehallgathatsz. Felkavaró és megnyugtató lesz egyszerre.

„Fogadjunk, hogy életed legjobban megélt pillanataiban csendben voltál.
Emlékezz! Naugye...
Keresd ezeket továbbra is!” … és vedd észre, hogy csendben vagy!
Csend kétféle van. Van egy fizikai csend, melyet az erdőben járva keresek, ilyet igen nehéz találni,
de van a másik, a belső csend, melyet viszont bárhol megtalálok. Van, hogy a legzajosabb helyen találok rá.
És csend lesz.
Először belül, aztán kívül is. Lehet, hogy csend csak egyféle van...

A béke csendes.

Van egy csend, ami kintről árad befelé, és van egy csend, ami bentről árad kifelé.
Mikor találkoznak, az ember találkozik a Mindennel.
Talán a legmagasabb minőségű emberi létezés, amikor azonosulni tudunk a csenddel.
Amikor az ember elcsendesedik, közelebb kerül az istenihez, a természethez, a mindent átható egyensúlyhoz, a bonyolult minden közepén ott rejlő egyszerű 1-hez. Amikor az ember közel kerül az istenihez, a természethez, a mindent átható egyensúlyhoz, a bonyolult minden közepén ott rejlő egyszerű 1-hez, elcsendesedik. Valahogy a csend és egy magasabb, éteribb tudati minőség ősi, zsigeri módon összefügg. A csend hordozza a potenciált az újra, a jóra, a változásra, a fejlődésre. A csend határtalan. Ha megszólalunk, óhatatlanul beszűkítjük ezt a határtalanságot.

Pár éve, ha ezt a szöveget elolvastam volna, valószínűleg valami ködös, érzelgős elméletnek tartottam volna, melynek semmi köze a valósághoz. Ma úgy gondolom, sosem voltam olyan közel a valósághoz, mint most. Ebben a csend kulcsszerepet játszott. Igaz, ez a valóság, már nem az a valóság. És ez jó.

Szeretnék megtanulni valóban csendben lenni. Csak lenni a csendben.

 

Debreczeny Miklós
Illusztráció: Debreczeny Miklós

impresszum