„Minden tanítás ott ér véget, hogy a csend az igazi tanító.” Samu Zsolt, az Aranylövés az Elmének című könyv szerzője, amiben felébredése és megvilágosodása útját írta le, a Csendülést adta ezáltal a világnak.

Zsolt saját több éves ébredési folyamatának gyümölcsét, a „Csendülést” adta a világnak. Online beszélgetések révén alakult ki ez a csoport, melyben érzelmi problémákkal rendelkező emberek vesznek részt. Egy alkalommal kipróbálták, milyen lehet, ha a csoport tagjai otthon magukban csendülnek.  De mi is valójában a csendülés?

A csendülés nem más, mint behúzás a természetes állapotodba, amikor a jelenlét energiája húz be saját magad világába. De a legfontosabb, amit le kell szögeznünk az elején, hogy a csoport tagjai és vezetője azt vallja, hogy a csendülés nem meditáció. Meditálni lehet elmével, de csendülni nem.

Zsolt és csoportja online kapcsolat által próbál meg ebbe a természetes állapotba kerülni. Nagyon fontos, hogy a résztvevők feltétel nélkül tudtában legyenek azzal, hogy csendülnek. Ezáltal fel tud gyorsulni az önismereti folyamat. Nagyon hamar el lehet érni a semmi állapotába.

Mit éreztek azok az emberek, akik eljutottak a semmi állapotába? A résztvevők olyan sötétségről meséltek, amelyben ‒ annak ellenére, hogy öntudatuknál voltak ‒ nem volt testérzetük. A testérzeten kívül időérzékük is elveszett, és mégis léteztek. Pozitív élményként jellemezték, amely szavakba nem önthető állapot.

A csendülés állapotában előemelkedik a valós Én. Az Én az Én-be merül. Csak saját magunkra van ehhez szükség, semmi külső forrás nem befolyásolja az embert ezen állapot elérésében. Ekkor már nem személyként tapasztalunk, az elme meghaladja a személyt. Ez a legrövidebb út önmagunkhoz.

A csendben nem találunk semmit, a csend maga az elme nélküli állapot. Eléréséhez sehova sem kell menni, csak egyszerű jelenlét és maga a csend szükséges. Akarattal nem lehet elérni. A legnagyobb probléma, ami miatt nem tudják sokan a csend állapotát elérni, az, hogy erőszakkal akarják elutasítani a gondolatokat. Úgy gondolják ez nem aktivitás, inkább „pihenés”-állapot, amit azért kell végrehajtani, hogy a valós állapotban időzhessünk.

Amint valaki megtapasztalja, tudni és látni fogja, hogy az előtte élt világ mennyire zajos volt. Sőt azt is, mennyire hamis minőség határozta meg, hogy mit gondoljon magáról a világról.

Mivel rendelkezik a csendmélységből felébredt ember? Nyugodt elmével, mély békével, amely által a mély lelki fájdalmak feloldódnak. Önmagukba merülés után megvilágosult állapotba kerülnek. Szavakon és gondolatokon túli valódi önismeret jellemzi a felébredt embert. Fontos jellemző, hogy a csendülés lényegének megtapasztalása után otthon is csendbe tudsz merülni.

Samu Zsolt írásai és videói csak útmutatók az emberek számára. A lényeg, hogy a végállomás mindenkinél ugyanaz lesz. Az út milyensége, hossza viszont eltérő lehet. A legfontosabb tanácsa azoknak, akik belevágnának, hogy mindenképp gondolják át, mit akarnak ezzel elérni. Aki túlságosan ragaszkodik valamihez, az inkább ne vágjon bele, mert lehet, már nem tudja visszacsinálni, leállítani a felébredés folyamatát.

 

Riskó Annamária

Fotó: www.csendules.hu

impresszum