Kardos Klára szakpszichológussal beszélgettünk arról, hogy a mindennapjainkban hogyan jelenik meg a csend, milyen szerepet töltött be régen életünkben, és most mi a jelentősége.

‒ Régebben természetes volt, különösen télen, hogy az emberek a tavasztól őszig tartó sok munka után kicsit elcsendesültek, többet pihentek, több relaxációs lehetőségük adódott. Az utóbbi évtizedekben ‒ különösen az internet, illetve a média rohamos előretörése miatt ‒  mindenféle pihenés és elcsendesülés nélkül folyamatosan, ezerrel pörgünk. Manapság az ember akkor tud lelki egyensúlyt, harmóniát kialakítani, ha saját maga betervezi a lelassulás módjait. Megengedi magának, hogy semmit csináljon. Ha viszont nem tervezi be az ember, akkor állandóan rengeteg dolgot végez.

‒ Úgy látom, azt tapasztalom, hogy az emberek jelentős százaléka nem tud kikapcsolni.

‒ Szélsőséges megnyilvánulások is tapasztalhatók: akadnak olyan emberek, akik pánikba esnek, ha öt perc erejéig nincsen internet a közelükben. Az is kétségbeejtő helyzet lehet, ha nincs  náluk a telefon ‒ mintha lemaradnának valamiről. Úgy látom, állandóan azért rohanunk, nehogy lemaradjunk valamiről, és így ténylegesen lemaradunk a nagyon fontos dolgokról. Például arról, hogy szembenézzünk saját magunkkal, nyugodtan végig tudjuk gondolni azt, hogy mi a jó nekünk, és milyen irányba kellene folytatni életünk. Ezt nem lehet rohanás közben. Ehhez mindenképpen kellene egy kis fordulatszám-csökkenés.

‒ Ön szerint miért menekülnek sokan a csendtől?

‒ Nagyon sokan félnek a csendtől; azt mondják, évek óta nem vették ki a szabadságukat, mert  annyi dolguk van. Ám lehet, hogy volt egy kellemetlen élményük, szembesülniük kellett önmagukkal valamikor egy korábbi szabadság idején, és az volt furcsa, hogy nem tudtak mit kezdeni magukkal. Amikor az ember önmagával találkozik, az nem feltétlenül pozitív. Rengetegen menekülnek önmaguk elől, például a munkába, folyamatosan tesznek-vesznek, és semmire nem érnek rá. Azt akarják gondolni, hogy fontos emberek.

‒ Aki valóban fontos ember, az fontosnak tartja, hogy a saját lelkével is foglalkozzon.

‒ Ha szép helyen járunk, vagy valamilyen természeti jelenséget megcsodálunk, jó lenne, ha csendben tudnánk maradni, és megpróbálnánk úgy élvezni. Sokan azért nem tudnak elcsendesülni, mert szoronganak. Egyszerűen ijesztő számukra, hogy nem történik semmi. Valójában nem tudnak saját magukkal együtt lenni, mindig szükségünk van valakire. Elengedhetetlen számukra, hogy mindig legyen valaki körülöttük, szóljon a rádió vagy a televízió. Rengeteg embernek az az első dolga, hogy amint hazaér, bekapcsol valami „hangkeltő” készüléket. De sokan nem csak a folyamatos hanghatást érzik szükségesnek, a telefont sem tudják lerakni egy pillanatra sem. Mindenkinek ismerős lehet a kép: ül a parkban egy fiatal férfi, lehajtott fejjel folyamatosan nyomkodja a telefonját, és egyetlenegyszer sem néz fel. Érdekes, hogy akár telefonon, akár számítógépen szívesen nézegetünk képeket szép tájakról, és közben elmegyünk olyan természeti csodák mellett, amelyeket megcsodálhatnánk. Pedig a személyesen megélt élmények hatása sokkal mélyebb és pozitívabb, mint egy fénykép megtekintése. Sokszor nem tudjuk, hogy lehetőségünk van megélni és átélni a valóságot.

‒ Valójában mi az elcsendesülés, lelassulás lényege és hozadéka?

‒ Az, hogy feltöltődjünk pozitív energiákkal, és utána tudjuk folytatni a feladatainkat. Mert sajnos nem tudjuk teljesen kivonni magunkat a rohanásból, csak azok képesek erre, akik beállnak remetének, vagy kolostorba vonulnak. Ezt az emberek nagy része nem tudja (és nem akarja) megtenni, de azt viszont megteheti, hogy időnként kis időre visszavonul, feltöltődik. A rohanást teljes egészében nem lehet kiszakítani az életünkből. Azért nem tudjuk megtenni, mert ezt diktálja a világ, és nem lehet magunkat a mindennapjainktól függetleníteni. De meg kell tanulnunk ebből a rohanásból lelassítani, egy kicsit bámészkodni és csendben maradni.

 

Riskó Annamária
Fotó: Babják Tamás

impresszum