„Még csak bemelegítek” – vallja jövőbeni terveit illetően a fiatal filmes, Helstáb Martin, pedig három év alatt máris impozáns portfóliót alkotott: hazai és nemzetközi díjak, összetéveszthetetlenül egyedi kisfilmek, köztük a négy kontinenst beutazó „Jó étvágyat, bogaram!”, mellyel a veszprémi közönség előtt is bemutatkozott a Pannonfíling Mozgóképes Találkozón. A biológiától a filmig vezető útról, művészeti hatásokról és kihívásokról beszélgettünk  a fiatal alkotóval.

– Biológus tanulmányaidat adtad fel a filmezés kedvéért, de az alkotásaidat nézve úgy fest számomra, nem tűnt el nyomtalanul a természet iránti szeretet. Mi az oka ennek?

– Gyerekkorom óta rajongok az állatvilágért. Volt egy gyűjteményem, amely többek között 60 szöcskelábnak és egy barlangban talált denevérszárnynak adott otthont. Gyakran merítek ihletet a természetből, tetszik, hogy vannak szabályai, amelyeket fel tudok rúgni egy filmben. Szeretem, ha valami a megszokottól eltérően működik: tériszonyos madár, napallergiás gyík, ők jobban lekötnek, mint mondjuk egy történelmi esemény. A művészetben gyakran megjelenik a természettudományos szemlélet, ahogy az fordítva nem történt.

– Valójában mi volt az, ami a rövidfilm és az animáció felé terelt?

– A gimnáziumi évekig egyaránt foglalkoztam a művészettel és a természettudománnyal, viszont az alkotásra nem tekintettem komoly hivatásként. Az egyetem biológia szakán hamar rájöttem, hogy ott a kreativitásnak nem veszem sok hasznát. Mikor a kedvenc zoológia tárgyamból sorra írtam a gyenge teszteket, más utak után kezdtem nézni. Végül a felvételi jelentkezés utolsó napján találtam a PTE-n induló televíziós műsorkészítő szakra, amely felkeltette az érdeklődésemet. Nem tudtam semmit erről a területről, de korábban is írtam verseket és novellákat, így elkezdtem forgatókönyveket írni. Ezekkel gyorsan értem el sikereket országos pályázatokon, ami megerősítette, hogy jól döntöttem az irányváltással. Fél év múlva már a tévés szakra jártam, és egy szombat reggel szalagos kazettákkal dolgoztam a tanszék laborjában, mikor észrevettem egy filmes könyvet a polcon. Addig sosem hallottam arról, hogy vannak független filmesek és olyan filmszemlék, amelyekre bárki nevezhet. A könyvet olvasva elhatároztam, hogy én is ilyen leszek, és pár nappal később írtam is egy „Számzár” című forgatókönyvet, hiszen az írásban addigra már volt tapasztalatom. A csoporttársaimból összeverbuváltam a stábot és végül egy 70 perces kísérleti videó készült belőle. Azzal nem értem el látható eredményeket, ám a jelenetezés és a filmnyelvi eszközök elsajátítása hozzásegített későbbi filmjeim sikerre vitelében. Utána már beleszőttem a hozzám közel álló természeti témákat a rövidfilmjeimbe. Az animációs technika pedig lehetővé teszi, hogy szabadon építsem fel a történet világát, az absztrakt ötleteimet is megjelenítve.

– Nemcsak a természeti téma, a szociális érzékenység is jellemzi a filmjeidet, ami igazán egyedi alkotói hangot eredményez, ráadásul úgy tudom, a filmkészítés minden folyamatáért te felelsz. Mi adta a legnagyobb löketet a saját alkotói hangod megtalálásához?

– Az megadta az alapokat, hogy a pécsi Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában töltöttem a délutánjaimat 18 éves koromig. Ott Lantos Évától megtanultam sajátosan gondolkodni, meglátni az összefüggéseket a világban. Ha egy festményemre nem írtam rá a nevemet, akkor is tudták, hogy ki készítette. Igyekszem eszerint megalkotni a filmjeimet is. Később a legnagyobb hatással David Lynch munkássága volt rám, valamint Werner Herzog, Lars von Trier és Harmony Korine filmrendezőké. Ők mind a sajátjukra formálják a filmnyelvet, és több művészeti ágban alkottak maradandót. A zene, és főleg a zenei klipek is gyakran inspirálnak. A Die Antwoord rap-rave banda egyedi világa és Kanye West meghökkentő szerzeményei azt sugallták, hogy engedjek utat a merész ötleteimnek, és ne álljak be az aktuális áramlat mögé.

– Az egyediséget a szakma is méltányolta, már az első komolyabb próbálkozásoddal, az „Egy visszautasíthatatlan ajánlat” forgatókönyvével sikert arattál. Majd jött a Legjobb némafilm díját elnyerő „Az egér, aki egér akart lenni”, az I. Magyar Speciális Független Filmszemlén díjazott „Nincs több utolsó”, és a gyakorlatilag egész világot beutazó, nemzetközileg elismert „Jó étvágyat, bogaram!”, amelyet legutóbb a veszprémi közönség is láthatott a Pannonfílingen. Hogyan élted meg ezt a sikert? Mit kaptál a filmszemléktől?

– Szeretek olyan dolgot csinálni, amelyben van verseny, és megvan rá az esélyem, hogy a legjobb legyek. Ez erős motiváció a  színvonalas alkotáshoz. Ám a filmszemlék sokkal többről szólnak, rengeteget tanulok a filmesek és kritikusok értékeléséből, gyakran meghatározza egy-egy fesztiválélmény, hogy milyen úton haladok tovább. Emellett megismerek sok alkotót, és olyan remek filmeket látok, amelyekből ihletet is tudok meríteni.

– Ahogy az alkotásban, úgy ebben is igaz rád, hogy önmagadat menedzseled? Hogyan találtál rá ezekre a lehetőségekre?

– A filmjeim utóéletét gondozni és fesztiváloztatni megterhelő, nemcsak anyagilag, de DVD-kre írni, papírokat intézni, és alkalomadtán elpostázni Indiába sok időt emészt fel, egy teljes embert kívánó feladat. Ezt a részét kevésbé élvezem, ha tehetném, minden időmet csak az alkotásra fordítanám. Minél több szakmabelit megismerek ezeken a filmszemléken, annál több lehetőségről hallok, de néha a véletlen sodor elém egy felhívást. A nemzetközi filmfesztiváloztatás kitanulásában Engelmann Péter, nagyszerű filmes segített sokat idén.

– Az említett filmeken túl rengeteg további munkád is volt, igen termékeny alkotó vagy. Ez minek tudható be: nem szeretsz unatkozni, vagy egyfajta kísérletezésként tekintesz ezekre a kisebb munkákra?

– Vannak videóim, amelyeket egyenesen az internetre készítek, ezek fontosak a fejlődésem szempontjából – tudván, hogy nem kerülnek a szakma elbírálására, egészen szabadon kísérletezhetek a technikával és tartalommal. A nézettségük azonban csalóka tud lenni, hiszen a közízlés gyakran nem tükrözi a színvonalat.

– Fiatal, független, nem a fővárosban alkotó filmesként mennyire nehéz érvényesülni?

– Ez jelentős probléma, ugyanis a filmes oktatás és a munkaterületek Budapesten összpontosulnak, amely miatt rengeteg lehetőségről maradok le. Tavaly nyáron a legnagyobb magyar természetfilmes stúdiónál terveztem három hónapot gyakornokként dolgozni, de négy nap után hazautaztam, mert nem bírtam a fővárosi tömeget és nyüzsgést. A pozitívum, hogy az említett tömegből nehezebb kiemelkedni alkotóként, mint a pécsi közegből.

– Jelenleg min dolgozol, mi köti le az energiáidat?

– Az első nagyjátékfilmemen dolgozom közel fél éve. Újabb és újabb forgatókönyveket írtam, de mikor elkészültek, nem tartottam őket elég erősnek. Ám egyre jobb írások születtek, és mostanra jutottam el vele olyan magas szintre, amiből biztosan nagy durranás lesz, és megéri belefektetni az energiát. Várhatóan tavaszra készül el a szokatlan sci-fi dráma. Emellett a pécsi Önindító nevű vállalkozásfejlesztő program segítségével alapítok egy saját stúdiót, hogy megőrizhessem a függetlenségemet.

– A filmezésen kívül mivel foglalkozol szívesen? Jut mindenre időd?

– Mikor egy kenjutsu edzésen szamurájkarddal rohantak felém, és én épp „Az egér, aki egér akart lenni” történetén merengtem, akkor jöttem rá, hogy ha komolyan készítek filmeket, abból egy percre sem szállhatok ki. Így olyan dolgokat szeretek csinálni, amelyek nem igényelnek aktív gondolkodást, például naponta járok futni és sokat túrázom a mecseki erdőben. Ha időm engedi, akkor festek, papírmaséval szobrászkodom és NagyQtya néven rapszámokat készítek.

– A jövődet is tekintve milyen vezérfonal mentén szeretnéd élni az életed?

– Továbbra is a filmkészítésre koncentrálok, szeretnék világszerte ismert és elismert alkotóvá válni. Közben megtartva a stílusomat, nem pedig az aktuális trendeknek behódolva sikereket elérni. Emellett szívesen kitekintek a művészet más területeire, tervezek a jövőben zenei albumokat és nagyobb képzőművészeti projekteket létrehozni. Mindehhez rengeteg energiára lesz szükségem, de ha már a futást említettem: még csak bemelegítek.

 

 

 

NÉVJEGY

Helstáb Martin 1995-ben született Pécsett. Gyerekkorától kezdve rajong az állatvilágért, így tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem biológia szakán kezdte meg, végül a művészet iránti szeretete győzött. A PTE Műszaki és Informatikai Karának televíziós műsorkészítő szakán szerzett diplomát; azóta független filmrendezőként és forgatókönyvíróként tevékenykedik, elsősorban animációs rövidfilmeket készít. A zene és a festészet alapjaival a pécsi Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában ismerkedett meg, melyeket alkotásaiban is  felhasznál: filmjei zenéjét gyakran maga szerzi, az animációban kézzel festett alakokkal és hátterekkel dolgozik.

Munkái:
Egy visszautasíthatatlan ajánlat (2014) – forgatókönyv
Az egér, aki egér akart lenni (2015) – rövidfilm
Nincs több utolsó (2015) – rövidfilm
Jó étvágyat, bogaram! (2016) – rövidfilm
Számzár (2014) – kísérleti film

Díjak:
Legjobb forgatókönyv, 2014 – Energiafüggők forgatókönyvíró pályázat (Egy visszautasíthatatlan ajánlat)
II. Savaria Filmszemle, 2015 – Legjobb némafilm díj (Az egér, aki egér akart lenni)
Hüpátia Video Díj, 2015 – különdíj (A megosztás)
I. Magyar Speciális Független Filmszemle, 2015 – Aranyszárny Nagydíj legkreatívabb film (Nincs több utolsó)
VAS-FILM 11. országos független filmszemle 2015 – Legjobb fikciós alkotás (Nincs több utolsó)
VAS-FILM 12. országos független filmszemle, 2016 – Legjobb animációs film (Jó étvágyat, bogaram!)
VII. Bujtor István Filmfesztivál, 2016 – különdíj (Az egér, aki egér akart lenni)
23. Országos Diákfilmszemle, 2016 – különdíj (Jó étvágyat, bogaram!)
Jó étvágyat, bogaram! című kisfilmjét díjazták Los Angelesben és Londonban is, valamint bemutatták Indiában, Hongkongban és Ausztráliában.

 

Bertalan Melinda

impresszum