Piltman Balázzsal, az Élő-Zene Egyesület ötletgazdájával és alapítójával beszélgettünk a feltörekvő zenekarok lehetőségeiről és nehézségeiről.

‒ Mikor döntöttél úgy, hogy a civil szféra lehetőségeit kihasználva próbálsz segíteni a helyi feltörekvő zenekaroknak?

‒ A civil szférával első munkahelyemen, a nagyvázsonyi Fekete Sereg Ifjúsági Egyesületnél találkoztam. Rajtuk keresztül ismerkedtem meg a debreceni, Más Mozaik Szociokulturális Egyesület által működtetett  Rocksulival, ahol nyolc évvel ezelőtt tíz hónapot önkénteskedtem. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy szükség lenne egy olyan ifjúsági szervezetre, amely összegyűjti és támogatni tudja a feltörekvő zenekarokat. Debrenceből hazaérve összeültünk pár zenész baráttal, és kitaláltuk, hogy megcsináljuk az  Élő-Zene Egyesületet. A cél egy, a debrecenihez hasonló kezdeményezés felépítése volt. Közösséget alkotva próbáltuk összegyűjteni a helyi feltörekvő zenekarok tagjait, kialakítottunk egy próbatermet, és rendezvényeket szerveztünk nekik. A korábbi kapcsolatokat kihasználva számos debreceni zenekart hívtunk Veszprémbe, cserébe a helyi zenekarok is koncertezhettek Debrecenben.

‒ Múlt időben fogalmazol. Miért?

‒ Az első években nagy volt a lendület. Havonta több alkalommal tudtunk koncerteket szervezni. Az alapítók közül mára sokan elköltöztek a városból, vagy a munka és a család miatt nincs idejük komolyabban foglalkozni az egyesülettel. Míg korábban rengeteg koncertet tudtunk létrehozni, mára az egyesület tevékenysége elsősorban a próbaterem biztosításban és egy-egy koncert hangosításhoz szükséges eszközök kölcsönadásában kimerül. Igyekszünk különböző rendezvényeket is szervezni, azonban erre évente egy-két alkalommal van csak lehetőségünk.

‒ Hogyan látod a jövőt?

‒ Terveink mindig vannak, azonban az egyesület anyagi háttere nem teszi lehetővé ezek megvalósítását. A civil szférából sok kapcsolatunk van, a szervezetektől szakmai és erkölcsi támogatást kapunk. Az anyagi részét nekünk kellene valahogy összeszedni, elsősorban pályázatokból próbáljuk a kiadásokat fedezni. Persze folyamatosan lépkedünk felfelé a lépcsőn, de csak kicsiket tudunk lépni. Az Íródeák Művészeti Udvarban is először fellépőként voltunk jelen, aztán hangosítottunk, tavaly pedig pályázati pénzből egy elég komoly rendezvényt sikerült összeraknunk.

‒ Hogyan látod, van különbség egy fővárosi és egy vidéki zenekar között? Mennyivel nehezebb vidékről sikeresen menedzselni egy zenekart?

‒ Vidéken azért nehezbb, mert kevés a lehetőség a koncertre. A kis kocsmás bulikból a zenekarok nagy része kinőtt már, és az Expresszón kívűl nem igazán van lehetőség máshol zenélni. Egy vidéki zenekarnak fel kell menni Pestre a lehetőségekért, manapság azonban már senki nem megy koncertezni pusziért. Rengeteg tehetséges zenész él közöttünk, azonban ha igazán komolyan gondolja valaki, akkor nehéz a munka és a család mellett sikereket elérni a zenei életben. A saját dalokat játszó zenekaroknak még nehezebb, hiszen az általuk képviselt irányt el kell tudni adni a közönségnek.

 

Csepely Máté
Fotó: Domján Attila

impresszum