Porga Gyula Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere

Nem veszpréminek születtem, de a város mindig is része volt az életemnek. Csak 2000-ben költöztem végleg Veszprémbe, addig Balatonkenesén éltem, feleségem azonban tősgyökeres veszprémi, és most már én is annak érzem magam. Számtalan emlék, barát köt a településhez.

Az évek során lehetőségem nyílt megismerni a város minden részét a vártól kezdve a lakótelepekig. Veszprémnek az a  különlegessége, hogy a város az ember hangulatváltozásaira is tud reagálni. A csendességnek ugyanúgy megvannak a kultikus helyei, mint a hangoknak, a nyüzsgésnek. Nehezen lehet kedvenc helyet kiemelni, hiszen más az, amikor az ember egyedül sétál, más, amikor a családdal, barátokkal, vagy éppen hivatalos delegációt kísér.

Amikor idegen érkezik Veszprémbe, mindig megcsodálja történelmiségét, rendezettségét és tisztaságát. A visszatérő vendégek – szerencsére egyre többen – kiemelik a vendégszeretet és a különleges kulturális és gasztronómiai élményeket.

Számomra Veszprém az az ezeréves város, amelyik soha nem öregszik. Történelmisége ellenére nem skanzen, hanem pezsgő élettér, ahol az alkotásnak, a szórakozásnak minden feltétele adott.

Leginkább a lépcsőket szeretem, amelyek igen sok városrészt kötnek össze. Előfordul, hogy teljesen más hangulat van a lépcső tetejének és aljának – nem csak a térben utaztat minket a lépcső, hanem sokszor az időben is.

 

Pethő Imre

 


 

Márfi Gyula érsek

A szombathelyi egyházmegyében 27 évet töltöttem, innen Egerbe kerültem segédpüspöknek, majd 1997-ben Veszprémbe. Addig nem volt sok kapcsolatom a várossal, de nagyon hamar megszerettem, és most már nyugodt szívvel mondhatom: veszprémi vagyok, ide tartozom.

Veszprém csodálatos település, és városrészei közül hozzám természetesen legközelebb a vár áll. Itt szinte minden épület egyházi kötődéssel, múlttal bír, és mára már több visszakerült hozzánk. Mindig is arra vágytam, hogy olyan várnak legyek a lakója, amely élő közegként jelenik meg a város egészében – így örömömre szolgál, hogy az utóbbi években székesegyházunk forgalma is nagyon megemelkedett. Az időm nagy részét a várban töltöm, a palota, a Szaléziánum és a székesegyház határolja be a mindennapjaimat. Természetesen nagyon szeretem Veszprém templomait – a legkedvesebb a Ranolder téren található Szent Anna-kápolna, ahol nagyon szeretek misézni. A Séd-völgye is különlegesen szép, örülök, hogy az állatkert ilyen dinamikusan fejlődik, és hogy a híres kézilabdacsapat ekkora sikereket ér el. Boldognak és megelégedettnek érzem magam Veszprémben, úgy vélem, itthon vagyok.

 

Pethő Imre

 


 

Dr. Vincze Gáborné Tünde humánerőforrás menedzser

Viharos gyorsasággal lettünk veszprémiek a férjemmel, aki a kórházban kapott állást, én pedig követtem. Pénteken jöttünk körülnézni, illetve állásinterjúra. Mivel az állásinterjú után dönteni kellet, így vasárnap költöztünk is, férjem hétfőn már ment is dolgozni.

Először nem a legszebb arcát mutatta a város, hideg, ködös idő fogadott minket. Azonban azt már akkor is lehetett érzékelni, hogy Veszprém valójában eg y ékszerdoboz. Addig annyit tudtam róla, hogy a mindenkori királynék városa. Azóta megismertem, megszerettem. Dimbes-dombos mivoltjához képest nem volt nehéz hozzászokni, a szülőföldem emlékeit idézi. Szeretünk itt élni, az emberek kedvesek nyitottak, készségesek, segítőkészek. Gyakran lemegyünk a Balatonra , ha Balatonfüredre érünk, már azt érezzük, hogy nyaralunk. Csak az volt furcsa, hogy Debrecenhez képest lassúbb és csendesebb. Debrecen éjjel-nappal él – ha kedvünk támadt sétálni egyet, akár éjjel is találtunk embereket az utcán. Amikor Veszprémbe költöztünk, azt hittük, itt is ez fogad minket, ám tévedtünk, pedig Veszprém „Balaton-parti” város, tele egyetemistával. Ezt kicsit nehéz volt megszokni.

A hozzánk látogató ismerősök, családtagok, barátok rögtön beleszeretnek Veszprémbe, azonnal megfogja őket a város hangulata: a zegzugos utcák, az Óváros tér, a vár. Mindenkinek megmutatjuk István és Gizella szobrát, a kilátást. Nagyon megkapó a Viadukt – amely maga is látványosság –, aki egyszer lenéz onnan, az érzést magával viheti emlékként. Szép időben sokszor felkeressük az állatkertet. Ha csak tehetjük, a barátokkal, a családdal leugrunk a Fricskába. Ha pedig igazi házi sörre vágyunk, akkor irány a Malomkert. Számomra a város legkedvesebb helye a Benedek-hegy és környéke, valamint a Hangvilla.

 

Pethő Imre

 


 

Kéri Kitty színművésznő

Tizenhat évesen a budapesti Pince Színházban játszottam, amikor először kapcsolatba kerültem Veszprémmel. Rátkai Erzsébet tervezte a jelmezeket, és a ruhapróbát a veszprémi színházba tartotta. Amíg az előtérben várakoztam, szívtam magamba a színház levegőjét arra gondolva: „Bárcsak egyszer itt játszhatnék, ha nagy leszek”

Öt  éve vagyok a Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja. Ezt követően költöztünk a családommal Balatonfüredre. Azóta napi szinten járok Veszprémbe, így azt is mondhatnám, hogy a második otthonommá vált.

Nagyon szeretem a veszprémi várat. Régebben gyakran sétáltam a Benedek-hegyre is, ahol egy padon ülve olvastam vagy naplót írtam. Kedvenc helyeim közé tartozik még a szépen felújított Séd völgye és az állatkert is. Ide látogató barátainknak tetszik Veszprém, élhetőnek és izgalmasnak tartják. Az biztos, hogy amikor angol rokonaink ide látogattak, őket lenyűgözte.

Szeles, hűvös, de napsütéses városnak tartom. Úgy érzem, van egy jellegzetes színe, amely dominál benne, ez pedig a fehér. Nagyon szeretem a városban, hogy minden órában gyönyörű zenét hallhatunk a tűztoronyból, főleg tavasszal, amikor madárcsicsergéssel keveredik.

Korábbi lakóhelyemhez, Budapesthez hasonlítva sokkal nyugodtabb és csöndesebb, nem olyan egzaltált, mint a főváros. Mióta itt élek a környéken, sokkal több munkám lett, mégis úgy érzem, az idegeim kisimultak, nem veszem annyira komolyan önmagamat – és könnyebben észreveszem az élet apró örömeit. Úgy érzem, az itt élők sokkal kevésbé lesznek stresszbetegek. Azt különösen szeretem, hogy nem kell autóba ülnöm a városon belül, sokkal jobban szeretek sétálni.

 

Halmai Gábor

 

Fotók: Babják Tamás, Kovács Bálint, Petőfi Színház

impresszum