Nasska néven nyílt 2014 decemberében Veszprém új, kézműves rétest készítő és árusító helye a Kereszt utcában. Az egyelőre egyszemélyes vállalkozásról a tulajdonos, Csorba Judit mesélt nekünk.

– Mióta foglalkozik rétesek készítéssel?

– Korábban évekig a színházi szakmában dolgoztam, emellett pedig otthon készítettem süteményeket, amit rendkívül  élveztem. Amikor vége lett a színházi életnek, elgondolkoztam azon, hogy mivel kellene foglalkoznom. Egészen véletlenül ismerkedtem meg a réteskészítéssel, amit az évek során úgy megszerettem, hogy eldöntöttem: megszerzem a cukrász képesítést, hiszen ez kellett ahhoz, hogy saját vállalkozásomat elindítsam. A feltételek pedig nemrég álltak össze ahhoz, hogy 2014 decemberében üzletet nyissak Veszprémben.

– Milyen termékeket készít pontosan?

– Az üzlet fő profilja elsősorban a rétes és a pogácsa, amiket a nap folyamán folyamatosan helyben sütök. A pogácsákból a klasszikus sajtos, krumplis és töpörtyűs ízesítés mellett a káposztás is megtalálható. A rétesekből a négyféle túrós ízesítés mellett főleg szilvás, meggyes, többféle mákos és káposztás ízesítésűt készítek. A karácsonyi időszakra szezonálisan bejglivel készültem, nyárra pedig több gyümölcsös ízű rétessel bővítem a kínálatot.

– Milyen a veszprémiek ízlése?

– Eddigi tapasztalataim szerint az itteniek nagyon szeretik a káposztás ízeket, mind pogácsában, mind rétesben. A férfiak elsősorban a tökös-mákost, míg a nők inkább a meggyes és a szilvás réteseket kedvelik. Egyébként számomra rendkívül örömteli, hogy az üzlet rövid fennállása alatt szert tettem nem egy törzsvásárlóra. Ők mindig ugyanazt keresik.

– Hogyan készülnek a termékei?

– Minden alapanyagot – tölteléket, tésztákat is – magam állítok elő helyben. Rendkívül ügyelek arra, hogy minden élelmiszer friss legyen, ezért például befőtt gyümölcsöket s em használok, és a mákot is frissen darálom le. Igyekszem hazai alapanyagokból dolgozni. A rétesek tésztáját nem réteslisztből, hanem sima búzalisztből készítem. Véleményem szerint, ha jó a liszt, a pihentetésen és az alapanyagok jó arányán kívül nincs másra szükség.

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Hosszú távú terveim közt természetesen az üzletfejlesztés és bővítés szerepel, jelenleg azonban az a célom, hogy a mostani üzlet biztos lábakon álljon, és a vendégkör tovább bővüljön. Emellett a cukrásztermékekhez képest kicsit másik vonalat képviselve elkezdtem kutyakekszet is készíteni. Jelenleg még elég kezdeti stádiumban van, de a jövőben ezeknek az értékesítésével is szeretnék foglalkozni.

 

Gesztesi Ákos
Fotó: Babják Tamás

impresszum