Sümeg az ezerarcú Balaton-felvidéki borvidék kapuja. A borvidék innen húzódik le a Káli-medencén keresztül egészen a Balatonig. Éppen ezért nagyon változatos a talajtípus, a kőzet és az éghajlat is. Ez a sokszínűség és változatosság adja a vidéknek és borainak a báját, egyediségét. Minőségi kézműves borok készülnek a borvidéken. Az egyik ilyen feltörekvő pincét látogattuk meg Sümegen, ahol kis mennyiségben, de nagy borok születnek. Egly Márkkal, a sümegi Palota Pince kézműves borászatának borászával beszélgetünk.

– Melyek a fő szőlőfajták a borvidéken?

– A borvidék fő fajtája természetesen az Olaszrizling, területarányosan itt termelnek legtöbbet, éppen ezért egy kicsit a saját fajtánknak is tekintjük. Előfordul még a Chardonnay, a Zöldveltelini, a Szürkebarát, egyre inkább a Furmint és – persze pár százaléknyi területen – a kékszőlők is megtalálhatók.

– Ez valószínűleg a legöregebb pince, ahol eddig jártam.

– Éppen a püspöki palota alatt vagyunk, ahol már a 15. században pihenőhely állt. Valószínűleg a pince is akkor épült, az első írásos feljegyzések is ebből az időből származnak, és ifjabb Vitéz János nevéhez fűződnek. Később a Veszprémi Püspökségé lett az épület, melyet Széchenyi György építtetett, majd Padányi Bíró Márton alakíttatta át nyári rezidenciává barokk formában. Mivel a pince-rész mindig dézsma-pince szerepet töltött be, elég nagy tárolókapacitással bír. Tartozik hozzá egy alagútrendszer is.

– Hogyan kapta vissza a pince régi funkcióját?

– A történetünk 1998-ban kezdődött. Szerelem volt első látásra, azóta tart a felújítás, apró részenként hozunk helyre mindent, lépésről-lépésre. Borpatikaként nyitottunk – amikor még csak nyiladozott a magyar borkultúra – 150–200 féle, Magyarországot bemutató választékkal, 2006-tól pedig már saját borainkkal is előálltunk – merthogy egyrészt borász vagyok, másrészt pedig egyre többen keresték Sümegen a sümegi bort. Gyakorlatilag elkerülhetetlen volt, hogy régi vágyunknak engedve belevágjunk saját boraink forgalmazásába. Azóta vannak saját szőlőültetvényeink, de vásárolunk is szőlőt. Büszkék vagyunk félhektáros ültetvényünkre a várhegy délnyugati oldalában, ahol fő fajtáink mellett helyet kapott egy 16. századi fajtagyűjtemény is. Kellemes sétát lehet tenni a szőlőskertben, ahol táblák jelzik a fajtákat, és a leírásokból meg lehet ismerni a fajták jellemzőit. Található itt Bakator, Gohér, Rakk szőlő, Lisztes fehér, Sárfehér, Bajor kék, Fekete leányka… A fajtagyűjteménnyel egyfajta emlékhelyet kívántunk állítani Sümeg borászati múltjának. A feladat volt egyszerű, a vároldal csupa szikla, ezért 400 köbméter földet kellett vödrökben kézzel felhordanunk, hogy telepíteni tudjuk a tőkéket – de megérte. Számunkra fontos a hagyomány; környezetünk műemléki védelem alatt áll, a történelem átitatta a falakat. Ha megnézzük a pincét, látni fogjuk, hogy ez nem csupán pince, hanem egyben kicsit múzeum is. Két kiállítás is található nálunk; az egyik Entz Ferencnek állít emléket, aki sümegiként megalapította az első magyar borászati szaklapot, amelynek utódját a mai napig kiadják. Másik kiállításunk a szintén sümegi Ramassetter Vince életét mutatja be. Ő az 1800-as évek közepén 800 hektár területen gazdálkodott, sümegi központtal. Palackozóüzemet, kádárüzemet alapított, és egész Európába szállította borait. Minden vagyonát a városra hagyta, építtetett óvodát, iskolát és kórházat.

– Az ott egy régi pezsgőpalackozó?

– Szegedi Róza – Kisfaludy Sándor első feleségének – nagyapja, Rosti Lajos 1800-ban hazajött Sümegre Champagne-ból, ahol kitanulta a pezsgőkészítést. 1806-ban már két pezsgős pince nyílt a városban, amelyek közül a Bajomi-présház és pince romjai a mai napig láthatók. Tehát az első dokumentálható pezsgőkészítés Magyarországon Sümeghez  köthető. Bár a pezsgőkészítés nálunk végül nem honosodott meg, ám nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük, hogy a Rosti család szerepe jelentős volt a magyar pezsgőgyártás elindításában. Az ő tiszteletük és emlékük ápolása vezetett bennünket oda, hogy készítsünk 160–180 palack pezsgőt – hagyományos, palackos érleléssel, kézzel forgatva –, és ehhez szereztük be ezt a közel százéves kézi pezsgődugózó gépet, amit ki is állítottunk.

– Melyik bor a borász kedvence?

– Mindegyik kedves…, mindegyik más. Talán a Vesperas-t emelném ki, mert vele sokat foglalkoztunk. Nagyon sok fejtörést és feladatot adott – és ez volt az első borunk. Természetesen nagyon szeretem a vároldal borait, amelyek egészen különlegesek, és csak 200–300 palack készül belőlük – de kiemelkedő minőségűek.

– Indul az idény…

– Igen, a Palota Pince április elsejétől várja vendégeit – egyszerre borszaküzletként, bormúzeumként és vendéglátóhelyként. Szervezünk borvacsorákat, koncerteket, sőt saját kis fesztiválunk is van: a Rizling Randevú. Ekkor kicsit lazább a hangulat, és kóstolgatjuk a környék közel hatvanféle borát.

 


 

VESPERAS

 

A Palota Pince zászlósbora a Vesperas. Neve esti imát, esti áhítatot jelent. Vecsernyét. Vacsorát. Esti bor. Nem nappali. Hamvas Béla azt mondaná: hegyi bor. Minerális. Nem a megszokott rizling. Aki azt keresi benne, nem fogja érteni. Egyedi. Markáns, és nem összetéveszthető. A 80–100 éves tőkék nem hazudnak. Amikor őket ültették, még nem is volt szokás. Ilyet nem kóstolhat az ember akárhol. Olyan korai Olaszrizling klónról van szó, amely kisfürtű, és sokkal közelebb áll a filoxéra előtti idők rizlingjéhez, mint a maiak. Illata a gyakorlott szakértőt is megvezetheti, kicsit mézes, szinte muskotályos háttérrel, amolyan fehér húsú gyümölcsösség is van még benne, de zamata ügyesen visszatéríti az embert a helyes vágányra: valódi rezedás-mandulás, olasz. Mert kóstolva a nagy test, a sűrű szövet, a rengeteg ásványi anyag csak sejteti a kislányosnak nem nevezhető alkoholt, amit szerencsére elbírnak a savak és a szerkezet. Lecsengése kicsit citrusos, nagyon ásványos. Nagy bor. Felnőtt bor. Ezt a bort Hamvas Béla is szeretné. Sajnos évente mindössze csak 500–600 palackot készítenek belőle… Éppen ezért azt gondolom, hogy ár/érték arányban kifejezetten az egyik legjobb borajánlat, amivel mostanában találkoztam.

 

Névjegy


Egly Márk 1996-ban végzett, mint agrármérnök.
1997-ben szőlész-borász szakképesítést szerzett, olyan osztálytársakkal, akik ma Magyarország meghatározó borászai.
A főiskola évei alatt talált rá a Palota Pincére, amelyet 1998 óta bérel. Azóta is a pince felújításán és a borászat fejlesztésén munkálkodik.

 

Tóth Loon
Fotó: Babják Tamás

impresszum