Ságodi László orvossal arról beszélgettünk, hogyan vezetett az élete Veszprémbe, és miként ismerkedett meg a kínai orvoslással?

– Hogyan került az orvosi pályára?

– Nehéz kérdés. Utólag belátom, amit magam előtt is tagadtam, hogy némi köze van a szüleimhez, akik szintén orvosok. Ezt annak ellenére gondolom így, hogy rájuk nem volt jellemző, hogy orvosi dolgokat otthon beszéljenek meg a vacsoraasztalnál. Az aneszteziológiát azért választottam, mert egy gyors diagnosztizálás után gyorsan lehet segíteni. Pécsi egyetemi éveim után nagyon kemény öt év következett a miskolci megyei kórház intenzív osztályán. Rengeteg volt a munka, ami még fokozódott is az egészségügyi reformokat követően: egyre több beteg egyre nagyobb hajtást eredményezett. Megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy megnézek egy másik típusú kórházat is. Így kerültem Sátoraljaújhelyre, ahol főállásban körülbelül hárman voltunk altatóorvosok. Hétvégén nagyon sokszor egyedül voltam ügyeletben műtőre, intenzív osztályra, ami teljesen másfajta hozzáállást várt el tőlem, mint a miskolci. A szakvizsgát még Miskolcon szereztem meg, és rögtön a vizsga letétele után a tél közepén egyéves fiunkkal költöztünk Sátoraljaújhelyre. Ez olyan hirtelen történt, egyik napról a másikra, hogy egy pénteki napon bepakoltam Miskolcon, és hétfőn kezdtem az új munkahelyemen.

 

– Sátoraljaújhely nagy távolságra van Veszprémtől. Véletlen döntés volt az ideköltözés, vagy tudatos?

– Teljes mértékben tudatos. Ott voltam a végeken, ahol megtapasztaltam, hogy orvosként milyen az egyedüllét, a segítség hiánya. A pácienseket pedig úgy láttam, hogy átlagban véve betegebbek, mint a Dunán innen élők. Nyilván ennek megvannak az okai. De a lényeg ezen felül az, hogy még a miskolci évek alatt megszerettük Veszprémet, itt szerettünk volna letelepedni, elsősorban a város szépsége miatt. Akkor még kettesben a feleségemmel tettünk egy dunántúli körutat, amely azért egy keleti ember számára kuriózum, és gyakorlatilag első látásra megszerettük ezt a várost. Egy sátoraljaújhelyi kitérővel ugyan, de úgy álltak a csillagok, hogy egyszer csak ide tudtunk költözni. Ez nekünk azért is különösen fontos, mert bár mindenki ott él, ahol tud, ahol lehetősége van rá, de mi keleten nem éreztük teljesen jól magunkat, számunkra mindig fontos volt (és most is az) a közeg, az élettér, a város, amely körbevesz. Nem mindegy, hogy a hétköznapok milyen minőségben telnek, milyen díszletek között. Veszprémnek történelmi levegője, kisugárzása van – azt éreztük, számunkra ideális város.

– Ahogy nagy ugrás volt Veszprémbe költözni, hasonlóan nagy váltásnak tűnik a kínai orvoslás választása is.

– Ez is nagyon hosszú folyamat. Már az egyetemen felfigyeltem a kínai orvoslásra, de akkor még nagyon távolinak tűnt.  Nyilván az ember először magára az egyemre koncentrál, és akkor még szinte tiltott volt minden, ami kívül esett az akadémikus orvoslás keretein. Viszont Draveczky főorvosnő rendelője már akkor szemet szúrt. Ő régóta kiválóan műveli Magyarországon a neurológia mellett a kínai orvoslást. Egyetemistaként fel-felnéztem a táblájára, aztán később orvosként beszereztem egy korai művet magyarul. Megint eltelt néhány év, sodort a munka, és csatlakoztam a Yamamoto Intézet szakorvosoknak hirdetett képzéséhez. Az intézet Budapesten működik, de a komplementer tanszak a Pécsi Tudományegyetem része, onnan koordinálja a tanszék és Hegyi professzorasszony. Nagy örömömre Pécsett létrejött egy Konfucius Intézet, amelyet a kínai állam támogat, és nem elsősorban kulturális, hanem kínai orvosi kutatásokra specializálódott, amely óriási eredmény Magyarországon.

– Mi a kínai orvoslás, miben más a nyugatinál?

– Olyan több ezer éves rendszer, amelyben elkerülhetetlenül benne van a kelet bölcsessége, világnézete, kultúrája, művészete, minden, amit a kínai gondolkodók a hosszú évezredek alatt kikristályosítottak a világról, annak megfigyelésén keresztül: a Jin és a Jang, az Öt Elem, amelyeknek nyilván van egy misztikus, de van egy egészen racionális aspektusuk is, hiszen a teremtett világon minden felosztható ezen kategóriák szerint. Ezt a kínai orvoslás is így kezeli, és használja fel mind a diagnózis-alkotáskor, mind pedig a terápia során. Ez olyan átfogó orvosi rendszer, amely praktikus, gyakorlatorientált, és ami még számomra nagyon fontos, hogy bizonyos helyzetekben átlépi a racionalitás falait, amit mi, nyugati emberek sokszor idegenül és gyanakodva tekintünk. Emberközpontú, és egészében tekinti az embert, mint az univerzum szerves részét, nem ragad ki részeket, hanem összekapcsol tüneteket, diagnózisokat, és lehetőség szerint igyekszik megelőzni a nagy betegségeket. És amiben még más a mi orvoslásunkhoz képest, az az analógiás jelleg, amely a keleti ember gondolkodásának sajátja. Ez azt jelenti, hogy összeköt olyan jelenségeket, tüneteket, amelyeket nem biztos, hogy mi itt, nyugaton összefüggésében úgy látnánk, ahogyan arra a régi kínaiak képesek voltak. Hamvas Béla szavaival élve ez számomra a „csoda-atmoszféra”. Természetesen nem azt várom a hozzám érkezőktől, hogy higgyenek benne, mert ez nem bűvészkedés, hanem orvosi rendszer, amely ugyanakkor olykor átlépi a ráció szigorúan vett határait.

– Milyen „szakágak” léteznek a kínai orvoslásban?

Maga a kínai orvoslás a kelet egyik nagy orvosi rendszere. Hasonlóan a mi nyugati orvoslásunkhoz, ez is komplex, átfogó, és számos dolgot magába ölelő tudomány, ugyanakkor gyökerei máshonnan erednek. Legelterjedtebb nyugaton a tűterápia, az akupunktúra, de ide tartozik a gyógynövénytan, amely valahol megfeleltethető a mi gyógyszertanunknak, továbbá ide sorolható a dietetika, a Qi Gong mozgásgyakorlatok és a kínai masszázs, a Tui Na nagyszerű rendszere is. Sajnos – és nagy bánatomra – a legtöbb gyógynövény és a belőlük előállított készítmények nálunk nem szerezhetők be, ami erősen meg is nehezíti a gyógyító munkát.

– Miért lett a rendelő neve Napok fája?

Szerettem volna utalást Kínára, viszont nem szerettem volna közhelyes dolgot. Az elnevezés egy régi kínai mítoszhoz kötődik. Maga a napok fája egy ’axis mundi’, egy  világtengely, amelynek a lényege a kapcsolat Ég és Föld között. A kínai filozófia és orvoslás egyik alapköve, hogy az Ég és a Föld között harmadikként ott az ember, aki ezek szüntelen hatása alatt áll. Ezen folyamatos hatások között kell a saját harmóniánkat megélnünk, megteremtenünk.

– Hogyan változtatta meg a kínai orvoslás az anno egyetemen elsőéves fiatalember elképzelését a gyógyításról? Mit gondol ma az orvoslásról?

– Másnak tulajdonítok most jelentőséget, mint akkor, felfigyelek olyan tünetekre, amelyek korábban kevésbé tűntek lényegesnek. Nagyon fontos a betegségek mögött megbúvó lelki háttér. Ez nagyon sokszor elkerülhetetlen, és nagyon gyorsan elő is kerül a rendelőben, akár már a diagnózis felvétele alatt. Bár ebben is sokat változik a szemlélet, a nyugati orvoslás még mindig nem tulajdonít akkora jelentőséget a lelki okoknak egy betegség esetében, s ebben a Descartes-i örökség (test és lélek szétválasztása) is vétkes. Talán a fiatalabb generáció már jobban elfogadja ezt a megközelítést. Sajnos a 20. század ideológiai áramlatai megpróbálták kihúzni a szellemi táptalajt az emberek lába alól, az anyag és a ráció uralmáról szóltak azok az évtizedek…

– Mit ad Önnek a kínai orvoslás művelése?

– A célom továbbra is a gyógyítás. Az aneszteziológia nagyon szép, viszont jelentősen alábecsült orvosi szakág, pedig nagyon sok embernek segít, és sokszor életet is ment. Sajnos ugyanakkor az én megélésemben a gyógyítás élménye valahogy lekapcsolódott erről, és helyébe a stressz, a túlterheltség, az elismerés hiánya lépett, a gyógyítás nagybetűs öröme meg egészen elhalványult. A kínai orvoslás számomra ennek az örömnek az újra felfedezése. Újra eszembe jut az az énem, aki voltam első, másodéves egyetemista koromban, amikor az évfolyamtársaimmal tisztán csak segíteni vágytunk, és alig vártuk, hogy bejuthassunk a kórtermek világába, ami ekkor még elzárva állt előttünk. A kínai orvoslásban élem meg azt az örömöt, hogy gyógyíthatok. Persze nem gyógyítható meg mindig mindenki maradéktalanul, de nagyon sok embernek lehet segíteni, és ez számomra jól eső érzés. A célom az, hogy minél többet tudhassak, minél több tapasztalatot szerezzek, és minél több embernek tudjak a rendelőben segíteni. Hosszú távon pedig egy csapatot szeretnék felépíteni, hogy minél szélesebb körben tudjunk segíteni a hozzánk érkező pácienseknek.

 

Mártony Zsuzsanna, Pethő Imre

Fotó: Babják Tamás

impresszum