„Mondják, ismét jön a Cholera,
S félnek, hogy sokakból kireppen a szusz.
Bízvást jöhetnek ijesztő kínjai,
Elkergeti egy jó pohár somlai.”
(1845-ös népi rigmus)

 

Soha nem felejtem el az első korty somlait. A Játékszínben üzemelő színészbüfébe hozott be pár palack Juhfarkot Szakál Attila barátom. A számomra addig ismeretlen nedű Fekete Béla bácsi pincéjéből származott. Azt hiszem, ez a momentum volt az, amely gyökeresen megváltoztatta a borhoz való viszonyomat, és olthatatlan tudásszomjat ébresztett bennem a borvidék történelme és borainak kóstolása iránt.

„A somlai tűzbor – tudjuk Hamvas Bélától –, vulkánon termett. A Somló mellett nincs víz. Nagy síkság közepén emelkedik, és korona alakja van. […] Bár minden komolyabb hegyi bor  inkább a negyvenen felüli kornak, mint a fiatalságnak felel meg, a somlai az aggastyánok bora. A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt.”

A magam szerény, de jelentős mennyiségi és minőségi tapasztalata alapján igazat kell adjak Hamvasnak. A somlait csak azok szeretik és tisztelik, akiknek nem azért mozog a gigájuk, hogy felejtsenek, hanem hogy elmélkedjenek. Hozzá idő kell. Ha néha-néha sikerül kikuncsorognom pár üveg Ófurmintot Reiditől (a Szabóvári Pince örökös szolgájától), mérsékelten, de határozottan behűtöm, megszellőztetem, majd pár óra alatt kortyonként, akkurátusan elfogyasztom munka közben. E bor ezt nem csak megérdemli, hanem meg is követeli. Ő az irodalmi munkák (műfordítás, színdarabok meghúzása) legjobb olajozója. Elménk olyan rejtett zugait tárja fel előttünk, amelyekre már nem is számítottunk. Ráadásul – ahogy tréfásan szoktam volt mondani – ez a bor a látásomat is javítja: mert Reidi amúgy nagyszerű optikus…

Az utóbbi években szomorúan tapasztalom, hogy a Somlóra is betört pár nagyobb pincébe a reduktívnak nevezett eljárás, amely a saválló hordókhoz kötődik. Személy szerint én továbbra is maradok az ősi minerális, fahordóval szelídített hegy-ízt biztosító megoldásnál. Hiszem, hogy a somlai bort a XXI. században is négy évig kell hordóban érlelni, ahogy azt ükapáink is tették, és ha már sava, illata, zamata lekerekedett, megszelídült, lehetőleg rajnai palackba zárva kell kapjon még egy év pihenést a hűvös pince mélyén, hogy legszebb formáját megmutathassa.

Szerencsére korunk ízlésterrorja nem tud ártani a somlai bornak. Nem tud, mert a fiatalos, hetyke változat is olyan élettani hatásokkal bír, amelyek kiemelik a magyar bormezőnyből. A vidék szülöttje, dr. Antall József (a rendszerváltozás első miniszterelnöke) foglalta össze, mire használták anno a szorgos poharazgatásokon kívül. Szerinte a somlait kis adagokban, de rendszeresen kell fogyasztani, hogy az emberi szervezetet (étvágy, kiegyensúlyozott idegállapot, bélműködés) karban tartsa. Aranyér és székrekedés ellen is hatásos. Borzongás és meghűlés ellen (forralva is) működik. Idős korban általános erősítő, vérképző, de hasonlóan erősíti a legyengült, beteg embert is. Használ a savhiányban szenvedőknek, a gyomorbántalmakra panaszkodóknak, a sok sav ellen pedig somlai aszút vagy ó-bort ajánlanak. Férfiúi potenciál növelésére is jó, valamint a „fiúnemzés” elősegítésére. Étkezésnél az emésztés érdekében gyermekeknek is adtak, de bármilyen rossz közérzet alkalmával itattak somlait. Sebek kimosására is használták a szőlőhegyen.

Ki vagyok én ahhoz, hogy ezt a nagy embert meghazudtoljam??? Nem tehetek mást, mint hogy kikuncsorgok pár palack Ófurmintot Reiditől, hogy a szervezetemet karban tartsam. És bevallom, hogy bár a sebeimet nem borral mosom ki, de mégis azzal gyógyulnak. Somlaival.

Ui.: Az utóbbi években elterjedt egy egyre általánosabbá váló tévhit, hogy a somlai Juhfark a nászéjszakák bora. Bár erotikus felhangú neve miatt ez „adná magát”, ám határozottan nem igaz. A Juhfark már a filoxéra járvány előtt is szinte kihalt a Somlón, a javasolt fajták listájára pedig csak 1997-ben került fel. De ez egy másik történet. Ha valakit érdekel, elmesélem.

 

gasztronauta

Fotó: Babják Tamás, Melczer Zsolt

impresszum