1981-ben, Puskás Ferenc hazatérésekor fedezték fel, 2011-ben pedig Zinedine Zidane-hoz hasonlóan búcsúzott a játéktól. A két esemény között eltelt három évtizedről és veszprémi szerepvállalásáról mesélt Madarász János, a megyeszékhely futsalcsapatának vezetőedzője.

Már karonülő korában kialakult a labda iránti vonzalma. Édesanyja elmesélése szerint ugyanis hiába sorakoztatták fel a különböző plüss állatokat és játékokat a rácsos ágyában, érdeklődését csak a piros pöttyös lasztija nyerte el. Azt forgatta ébren, s azt szorítva szenderült álomra is. Felcseperedve is minden percét a foci töltötte ki. Bátyjával járták a főváros grundjait. Már óvodásként kitűnt azzal, hogy kortársainál nagyobbat tudott rúgni a labdába. Miként azzal is, hogy csak bal lábbal nyúlt a játékszer felé, amely szokását aztán meg is őrizte.

Puskás hazatérésekor fedezték fel

1981-ben látta meg először szakember a benne szunnyadó tehetséget, méghozzá a Puskás Ferenc hazatérésének apropójából rendezett gálamérkőzésen. – Halvány emlékeim között él, hogy a szünetben befuthattunk a pályára. Sorra „forgattam be” az idősebbeket a pályán, amikor odalépett hozzám egy bácsi, s megkérdezte, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a Budapesti Honvédhoz, mert ő nagyon tehetségesnek lát. Igent mondtam. Ő azonban egy évvel később abbahagyta az edzősködést, és az új tréner pedig valamiért nem volt szimpatikus nekem, így elhagytam a klubot – emlékezett vissza a kezdetekre Madarász János, aki ekkor Újpestre került.

A lila-fehéreknél éppen kapushiány volt ebben a korosztályában, ezért beállították a gólvonal elé – ott pedig olyan teljesítményt nyújtott, hogy a későbbiekben már ezen a poszton kívánták szerepeltetni. A IV. kerületbe azonban nehézkes volt nap mint nap eljutnia, így innen is távozott, méghozzá az NB III-as Gázművek együtteshez. Itt nőtt fel, s tizenhat évesen innen került a Budakalász felnőtt csapatába. Három társával együtt közel állt ahhoz, hogy az MTK szerződtesse. Ekkor robbant ki azonban az őket beajánló Zemplényi György hírhedt sikkasztási ügye, aki eltűnt, a szerződés pedig kútba esett.

Nagypálya helyett futsal

Tizennyolc évesen aztán még nagyobb lehetőséghez jutott: az olasz másodosztályban szereplő Salernitana alakulatához mehetett ugyanis próbajátékra. A Genova ellen pályára is lépett, teljesítményével pedig meggyőzte a klub elöljáróit. Szerették volna, hogy visszamenjen, hazatérve azonban a katonai behívó várta, így ez a lehetőség is meghiúsult. Miután leszerelt, számos klubban megfordult a megye II és az NB III között. Mindig ott játszott, ahol éppen nagyobb célokat tűztek ki, s ahol jobban lehetett keresni.

– Ahogy beléptem a kamaszkorba, a sportnál sokkal jobban érdekeltek a lányok és a diszkó. Amikor pedig úgy tűnt, hogy nagyobb játékos lehet belőlem, s kezdtem volna komolyan venni a labdarúgást, az élet mindig keresztülhúzta a számításaimat. A sors azt akarta, hogy ne fussak be nagypályás karriert. A futsal azonban mindenben kárpótolt. Lehet, hogy nem kerestem annyit, mint egy nagypályás NB I-es focista, de sosem voltam elégedetlen a karrieremmel. Sosem foglalkoztam ezzel, inkább azt tettem a legjobb tudásom szerint, amihez értek, s amit szeretek – húzta alá Madarász János, akit 1996-ban keresték meg azzal, hogy próbálja ki magát az első osztályú AC Párna futsal-együttesénél.

– Nem is ismertem ezt a sportágat, de igent mondtam. Gondoltam, hogy ott is pattog a labda, s ott is jól fogom érezni magam. Csodálkoztam is, amikor életemben először lepattintottam a futsallabdát, amely aztán a földön maradt. Félig viccesen meg is jegyeztem, hogy ne medicinlabdát adjanak nekem, mert én focizni szeretnék. Itt kezdődött a futsalkarrierem, ám a klub a 2000-es évek elején anyagi gondok miatt megszűnt – tekintett vissza az új sportággal való megismerkedésére.

Egy páratlan karrier kezdete

Következő klubja az üllői Cső-Montage lett, ahol nagyon hosszú sikertörténet vette kezdetét pályafutásában. Itthon minden lehetséges címet elhódítottak, a Bajnokok Ligájában pedig a sportág legnagyobb magyar sikerét elérve a hatodik helyen végeztek.

Következett Gödöllő, ahol szintén bajnokságot nyert, és folyamatosan szerepelt a BL-ben is. Igaz, ahogyan fogalmazott, a nemzetközi porondon már „nem tudtak átlépni az árnyékukon”. Megjegyezte: azért kellett többször is klubot váltania, mert sehol sem tartották be az ígéreteiket. – Kőkeményen dolgoztunk, ájulásig edzettünk, a sikerek is jöttek, ám anyagilag inkább ráfizetés volt nekünk a futsalozás. Ez időnként kedvemet szegte, de nagyon ment a szekér, s nem akartam eldobni, amit felépítettem. Úgy gondoltam, hogy nem minden a pénz. A legjobb tudásom szerint játszottam, abban bízva, hogy előbb-utóbb találok majd egy olyan klubot, ahol be is tartják az ígéreteiket. A közönség persze erről mit sem tudott – jegyezte meg egy mosoly kíséretében.

Székelyföldön döbbent rá, mit jelent magyarnak lenni

Gyurcsányi Zsolt, Lódi Tamás és Balázs Zoltán társaságában 2007-ben Székelyudvarhelyre igazolt, ahol egyetlen román és két brazil csapattársán kívül – beleértve a vezetőket is – mindenki székely magyar volt. – Magyarországra születtem, így természetes volt számomra, hogy magyar vagyok. Sokszoros válogatottként büszke voltam a magyarságomra, de csak Erdélyben döbbentem rá, hogy mit jelent valójában magyarnak lenni. Ennyire büszke népcsoporttal még életemben nem találkoztam. Folyamatosan telt ház előtt játszottunk, méghozzá olyan hangulatban, amely szavakkal nem leírható. A síromig hordozom magammal azt az élményt, amikor ezerkétszáz torokból szólt a székely himnusz. A bajnoki címet ünnepelve hosszú kordonok között autóztunk végig a városon. A helyiek székely népviseletben álltak a házak előtt, lógtak az erkélyekről. Ölelgettek minket, hozták a házi ételeket, süteményéket, pálinkával kínáltak minket. Nincs az a pénz, amiért én ezt az élményt elcserélném – mesélte szemlátomást meghatódva.

Hozzátette: noha itthon lesajnálták a román bajnokságot, az erőviszonyokat megismerve ennek pont az ellenkezőjével találkozott. Mentálisan erős riválisokkal mérkőztek, minden meccsen meg kellett szenvedniük a győzelemért. Ott tanulta meg, hogy felesleges a bírókkal foglalkozni. Rendre óriási „szembeszélben” játszottak, de amikor a játékukkal törődtek, nem tudták őket megverni.

Ami kilencvennyolc gólnál is többet ér

Két esztendő után ismét váltani kényszerültek, a román politika ugyanis a kézilabdát favorizálta a futsallal szemben. Győrbe érkezett a válogatott „magja”, a gárda pedig rögtön megnyerte a bajnokságot. A következő években folyamatosan szállingóztak a különböző nemzetiségű légiósok, az ETO-t pedig nem lehetett letaszítani a honi trónról.

A magyar futsal emblematikus alakja, százhuszonhét válogatott fellépésén kilencvennyolc gólt jegyzett. – Hogy mi volt a legnagyobb élményem címeres mezben? Amikor először felcsendült a Himnusz. Elsősorban nem a kilencvennyolc gólomra vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy mindenhol közönségkedvenc voltam. A mai napig felismernek az emberek az utcán, s autogramot is kérnek. Ma már azt is tudom, hogy miért nem értünk el nagyobb sikereket, s azzal is tisztában vagyok, az alázatosságunknak köszönhetjük az eredményeinket, no meg annak, hogy utáltunk veszíteni – jegyezte meg a sportág berkeiben Madi néven emlegetett kiválóság.

Viharos búcsú

Utolsó nagy kiugrási lehetőségként tekintett a 2010-es hazai rendezésű kontinenstornára, ahol társaival együtt nagyon szerettet volna bizonyítni a magyar közönségnek. A túlzott akarás azonban görcsösséget váltott ki az együttesben. Madarász bevallotta: ekkor érezte életében először, hogy túl nagy teher van a vállán. A nyitómeccsen simán kikaptak Azerbajdzsántól. – Hajnali öt után tudtunk elaludni, reggel hétkor pedig edzést vezényelt nekünk Kozma Mihály szövetségi kapitány és Frank Tamás pályaedző. Üvöltöztek velünk, amiért én csapatkapitányként kifakadtam. Ennek következtében kegyvesztetté váltam. A csehek ellen 4-0-s vezetés után kikaptunk 6-5-re, úgy, hogy egyetlen percet kaptam a végjátékban, másik alapemberünk, Tóth Szabolcs pedig a lelátóra került. Nagyon haragudtam Kozma Mihályra, mert a saját egóját az alakulat sikerei elé helyezte, így elvett tőlünk egy sikerélményt.

Az Eb után Kozmát menesztették, a helyére kinevezett Frank Tamás pedig már annak ellenére sem nem számított történetünk főszereplőjére, hogy klubjában továbbra is kimagaslóan teljesített.

– Az ETO annyira kimagaslott a magyar mezőnyből, hogy a bajnokság már nem jelentett motivációt nekem, s már nem leltem örömömet a játékban. 2011 tavaszán eldöntöttem, hogy szögre akasztom a csukámat, mert nem akartam lerombolni mindazt, amit elértem. Utolsó meccsemet az Aramis ellen vívtuk. A találkozót követően a klub akkori elnöke, Soós Ferenc olyan viselkedést engedett meg magának velem szemben, amire hasonlóképpen reagáltam, mint Zinedine Zidane a vb-döntőben. Tizenöt percig hallgattam, aztán nem bírtam, hirtelen elöntötte a vér az agyamat, s azt tettem, amit nem kellett volna – mesélt játékos pályafutásának utolsó mozzanatáról.

Az álommunka

Visszavonulását követően kisebb feladatokat vállalt a Vasas, illetve a Dunakeszi utánpótlás-nevelésében, majd 2013 nyarán elfogadta az 1. Futsal Club Veszprém ajánlatát. – Lehet, hogy furcsán hangzik, de pont ilyen csapatra vágytam. Számomra ugyanis sokkal nagyobb kihívás egy olyan gárdát felépíteni, amely most ismerkedik ezzel a sportággal, mint egy kész együttest átvenni. Amikor idejöttem, borzasztóan nagy taktikai hiányosságokat tapasztaltam, a játékosaim azonban abszolút partnerek voltak a munkában. Aztán folyamatosan jöttek a nehézségek (sérülések, betegségek), de valahogy mindig túléltük ezeket. Az idő múlásával kiválóan összekovácsolódott a társaság. Iszonyatosan büszke vagyok rá, hogy ennél a klubnál dolgozhatok – húzta alá.  

Sikerének titka, hogy a közös munka elején lefektetett bizonyos szabályokat, amelyekhez szilárdan ragaszkodik. – Már a legelső edzésen volt olyan, akit fel kellett küldenem a lelátóra. A bemutatkozáskor közöltem a tanítványaimmal, hogy úgy fogom kezelni őket, mint a saját gyerekeimet. Tűzbe teszem értük a kezemet, viszont a szabályaimat be kell taratani. Nálam a fegyelem, a munka és az elhivatottság az elsődleges szempont. Nem nézem, hogy ki milyen játékos, ha kell, bárkit kirakok, s nélküle is sikereses leszünk. Ezt be is bizonyítottuk, hiszen folyamatosan voltak hiányzóink, de mindig jöttek az eredmények. A fiúk átérezték, hogy senki sem pótolhatatlan. Megértették, elfogadták a szabályaimat, mert látják rajtam a hitelességet, következetességet. Kell még rajtuk csiszolnom, de nagyon jó irányba haladunk – hangsúlyozta.

A bakonyiak parádésan meneteltek a teljes idényben, a Magyar Kupában és a bajnokságban is a legjobb négy közé jutottak. Utóbbi sorozatban nüánszokon múlt, hogy végül lecsúsztak a bronzéremről. – Lehet, hogy az élet nem akarta, hogy nagyon hamar a csúcsra jussunk. Rengeteget dolgoztuk a sikerérét, de lehet, hogy mégsem volt még itt az ideje, hogy fellépjünk a dobogóra. Ám amit elvesz az élet, azt vissza is fogja adni. Ennél is édesebb lesz majd a siker jövőre vagy két múlva – bizakodott.

– Hiszek a sorsszerűségben. Hiszem, hogy bizonyos dolgokat nem mi irányítunk az életben, hanem külső körülmények. A kérdés: hogy észrevesszük-e ezeket, s tanulunk-e belőlük? Ugyanakkor bosszant a kishitűség. Szeretem magam olyan emberekkel körülvenni, akik boldogok, humorosak, sokat nevetnek és nem a gondjaikon rágódnak. Szeretek elrugaszkodni a földtől. Erre a sport tanított meg.  Ha attól féltem, hogy ki fogom hagyni a büntetőt, akkor biztos, hogy kihagytam. Ha úgy mentem oda, hogy belövöm, mert nekem ezt az életem árán is be kell lőnöm, akkor belőttem. A kishitű a kis dolgokat vonzza be, s nem tudja átlépni a saját korlátait. Ha pedig korlátok közé szorítjuk magunkat, nem tudunk továbbfejlődni, s nem érhetünk el nagyobb sikereket. A realista negatív gondolkodás, mivel behatárolt. Ez az, amit szeretnék megváltoztatni bizonyos emberekben Veszprémben – avatott be minket ars poeticájába.

Veszprém, a szanatórium

– Nagyon szeretem a királynék városát. Otthon azt szoktam mondani, hogy nekem Veszprém olyan, mintha szanatóriumban lennék. Budapesthez képest nyugodt, békés, élhető hely. Itt arra koncentrálhatok, amihez értek, semmi nem tud kizökkenteni. Kedvelem a veszprémieket, sok új barátot szereztem itt. Szeretem az állatkertet, a város történelmét – áradozott a negyvenesztendős tréner, aki a közelmúltban három évvel meghosszabbította szerződését az 1. FCV-nél.

Kérdésünkre elmondta, akkor lenne elégedett, hogyha megmaradna a folytonosság az alakulat fejlődésében, illetve, ha a játékosai bemutatkozhatnak a válogatottban. Véleménye szerint a veszprémi futsal klubnak még nincs meg az ehhez szükséges presztízse. A nemzeti együttes spanyol szövetségi kapitánya ráadásul jelenleg azokat részesíti előnyben, akiknek klubjában szintén hispán szakember dolgozik. Madarász ugyanakkor emlékeztetett: ő maga is spanyol, illetve portugál edzőktől tanulta a szakmát. – Eredményeink magukért beszélnek, de mi szerények maradunk, s dolgozunk tovább. Ez pedig előbb-utóbb fel fog tűnni az illetékeseknek.

 

Zatkalik Dávid

Fotó: Melczer Zsolt

impresszum