Iratkozzon fel hírlevelünkre

Összes kiadásunk

 

 2017/2. szám

 

 2017/1. szám

 

 

 2016/1. szám

 

 2015/2. szám

 

  2015/1. szám

 

  2014/3. szám

 2014/2. szám

 

 2014/1. szám

 

 2013/3. szám

 

2013/2. szám

 

2013/1. szám



2012/4. szám

 


2012/3. szám

 


2012/2. szám

 


2012/1. szám

 


2011/2. szám

 


2011/1. szám

 

Trócsányi Gergő hat éve költözött haza Veszprémbe. Volt színész, zenekari vezető a Hangadók együttesnél, és a mai napig a Hollywoodoo zenekar frontembere. Emellett a veszprémi kulturális szcéna különös és karizmatikus alakja, aki valami újba fogott, és próbálja kiteljesíteni az elképzeléseit.


– Jelenleg mivel foglalkozik?

– Fáradozom, a szó szoros értelmében. Mégpedig azon, hogy talpra állítsak egy rendezvényszervező céget, amellyel alapvetően azt a célt tűztük ki, hogy szeretnénk elsősorban veszprémi és Veszprém megyei előadóknak, produkcióknak és mindennemű veszprémi törekvésnek javára kulturális  rendezvényeket szervezni. Ez óriási nagy falat, és persze átfogó definíció. Azt érezzük, kevés a megnyilvánulási lehetőség ebben az összeszűkült térben. Már az is hatalmas munka, amíg egy produkció összeáll, de ezt jelenlegi világunkban ezután marketing menedzsment formájában piacképessé kell tenni. Alapvető kérdés, hogy mi válik önjáróvá, és lesz eladható a menedzsment segítségével, és mi az, ami támogatásra szorul. Itt egyből felmerül a kultúra finanszírozásának kérdése – amellyel nagy baj van kis hazánkban.

– Véleménye szerint mi a probléma a kultúra finanszírozásában?

– Ismerjük a lehetséges forrásokat: az európai uniós, állami és városi pályázatokat, a céges finanszírozást, a mecenatúrát – de egyik sem elég. Illetve nem is erről van szó, hanem arról, hogy a források aránytalanul vannak elosztva. Nyilván aki a nagyobbik részt kapja belőle, az nem ezt mondja – mindig lesznek elégedettek és elégedetlenek. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy egy jól működő demokráciában – ami nem vagyunk sajnos –, egy jól finanszírozott berendezkedésben hangsúlyosan felvetődik a kérdés: a már prosperáló projekteket kell-e támogatni, vagy inkább azokat, amelyek nem működnek annyira, de valamilyen formában mégis értéket képviselnek…? Az a nagy kérdés, hogy aki tudna adni, vajon miért nem ad? Úgy gondolom, a jómódú, sikeres embereknek felelősségük is volna ebben a világban: lehetőségükhöz mérten vissza kellene csöpögtetni anyagi támogatást abba a közegbe, ahonnan a vagyonukat felhalmozták. Persze ez idealista gondolat, de szerintem így kellene működnie a rendszernek. Ha visszamegyünk a történelemben, akkor számos példát látunk a mecenatúrára és a szponzorációra – a művészek a régi időben sem piaci alapon dolgoztak.

– Hogyan értette az „összeszűkült tér” kifejezést?

– A tér financiálisan szűkült össze. Sem a támogatói oldalon nem nyílik úgy a pénztárca, mint korábban, sem a „fogyasztói”, kultúrabefogadói oldalon. A gazdasági válság kihatott erre a szférára is. Komoly kihívás az átlagkeresetű polgárnak, hogy elmenjen színházba, koncertre, belépős nagyrendezvényre – és ez halmozottan igaz a családosokra. Az arányok eltorzultak, és ezen változtatni kellene. Zenészként nem vagyok híve az ingyenes rendezvényeknek, ugyanakkor azt kell látnom, hogy pillanatnyilag sajnos csak azok az események életképesek, amelyek egész napos elfoglaltságot nyújtanak a közönségnek. Az embereknél egyre kevesebb forrás jut arra, hogy elmenjenek és végignézzenek egy kétórás előadást, szívesebben látogatnak olyan rendezvényt, ahol nem kell belépőjegyet fizetni, ahol a családok meg tudják vásárolni az ételt-italt, és egy napon keresztül tudnak szórakozni.

– Amellett, hogy dolgozik ezen a rendezvényszervező cégen, mi a tevékenysége?

– Jelenleg nyugellátásban élek. A Hangadók-korszakom véget ért, ezen periódus lezárult az életemben. A zene megvan, a  Hollywoodoot csináljuk, készülünk az új dalokkal, és egy másik zenei projektbe is belefogtam, de erről még nem szeretnék beszélni, mert még érlelődik a dolog. Emellett Balassa Laci barátom segítségével nekiálltam az önéletrajzi ihletésű könyvem megírásának. És pillanatnyilag álláskereső vagyok,  merthogy nem tudom egyik bevételi forrásomból sem az igényeimnek megfelelő szintű életet biztosítani – de ezzel nem vagyok egyedül Magyarországon.

– Mikor hazajött, voltak elképzelései. Azóta hogyan találta meg a helyét a veszprémi kulturális életben?

– Hat éve vagyok itthon, de ebből öt évet a Hangadókra és az egészségügyi projektemre áldoztam. Keresem a kapcsolódást, a lehetőségeket, és keresem a finanszírozási forrásokat. Azt gondolom, lenne olyan érdeklődést felkeltő produkció, amit be lehet mutatni, de valahogy a források nem akarnak megtalálni – igyekszem, próbálkozom. Illetve ez sem feltétlen igaz, hogy nem találnak meg, mert az első Raklap Pódium már-már sikeres volt, egyedül az időjárás szólt közbe – tehát nem tudok elég hálás lenni a minket támogató embereknek. De nyögve-nyelve halad az ügy, nem érzem, hogy lendült volna előre. Ez most helyzetjelentés – a reménykedés, a hit, a bizalom most is él bennem, beszéljünk majd arról később, hogy merre fordult a szekér rúdja.

– Mi valójában a Raklap Pódium célja?

– A projekt alapvetően szövetkezetnek indult, de ez a kedvezményes működtetési forma megszűnt, így aztán céget kellett alapítanunk két kedves barátommal. A Raklap Pódiumnak kettős törekvése van. Az első az, hogy bekapcsolódjunk a Veszprém megyei kulturális életbe – aztán ha lehetőség van, akkor az országosba is –, és „raklap dizájnú” – raklapból készült díszletekkel, játékokkal, bútorokkal, játékokkal berendezett – rendezvényeket szervezzünk. Elsősorban a veszprémi és megyei alkotókat szeretnénk helyzetbe hozni, vagy csereprogram keretében oda-vissza működő kapcsolatot, megjelenést kialakítani.  A másik törekvés a „haszonszerzés”: a tisztességes munkánkért a tisztességes bérünket szeretnénk megkapni – természetesen idővel.

– Eddig egy Raklap Pódiumot szerveztek a Séd-völgyben. Hogyan értékeli?

– A cél egy hagyományteremtő, veszprémi raklap dizájnos buli megrendezése volt – úgy érzem, akik eljöttek, jól érezték magukat, említettem az előbb, hogy az időjárás nem fogadott minket a kegyeibe, de az esemény jól sikerült. Ezt kívánjuk folytatni, és egy évben kétszer szeretnénk megszervezni Veszprémben.

– Ki a célközönség?

– Széles skálát szeretnénk átfogni, és minél tarkábban, sokszínűbben, változatosabban megvalósítani a rendezvényt. A családosok, az idősebbek, a pop, a rock, a blues kedvelői többféle irányból kapnának zenei csemegét – azaz minél több bemutatkozni vágyó városi és megyei produkciónak szeretnénk lehetőséget adni a megjelenésre –, az esemény gasztrokulturális programelemet is magába foglalna, és szeretnénk megrendezni az első európai raklapcipelő versenyt, az „I. euro raklap opent”. Késő tavasz, kora nyár lenne az időpont, azaz nem a már meglévő rendezvényekkel kívánunk konkurálni. Akkor lennék elégedett, ha a Raklap Pódium beépülne a városi kulturális „rendszerbe”, és aztán később a megyében is tudnánk kisebb rendezvényeket szervezni.

– A Raklap Pódiumnak van helye a veszprémi kulturális palettán?

– A Pódium olyan kezdemény, amely jelenleg nincs Veszprémben. Olyan esemény, amelyre lemész reggel, sportolhatsz a családoddal, szórakozhatsz egy festőien szép helyen, a gyerekek játszhatnak a raklap játékokon, közben olyan zenét lehet hallgatni, amelyet helyiek játszanak, és este a kedvenceidre tombolhatsz egyet a barátaiddal. Kell ennél több? Egész napra szóló élményt kaphatsz, ami sok mindent magába foglal.

– Mi a véleménye a veszprémi kulturális életről?

– Azt gondolom, vannak elég jó törekvések, akadnak fiatalos ötletek, látszanak erővonalak, szándékok, és elkezdett felszakadni a jól bejáratott, berögzült, berozsdásodott rendszer – de mint minden átalakulás az elején, pillanatnyilag még ez is homályos. Esetenként nagyon szimpatikus törekvésekkel is találkozom, tehát biztató kezdetnek élem meg. Nyíltak új terek, új lehetőségek, ugyanakkor bezárultak régiek. Meglátjuk, hogy az újak mennyire bírják kiváltani a régiek szerepét, mennyire tudnak többek, érdekesebbek, színesebbek, változatosabbak lenni, mennyire találják meg a hosszú távú finanszírozhatóságukat, működésüket – mert mindig ez a kérdés. Veszprém kis-nagyváros, aki szeretne  nagy lenni, és minden alapanyaga megvan hozzá, ugyanakkor mégiscsak kisváros, mert az a kérdés, hogy a közel 70 000 emberből, aki itt él, vajon mennyi tud „áldozni” kultúrára – akár a szabadidejéből, akár a pénzforrásaiból.

– Ön szerint mit lehetne változtatni a városi kulturális viszonyrendszeren, hogy jobb legyen?

– Mindig üdvözlöm a kicsiket, az újakat, mert ők az igazi hajtói ennek a szánkónak. Mindig az újban, a kételkedőben, a kíváncsiban, a megújulni vágyóban látom az igazi továbblépés lehetőségét. Szeretem, ha fiatalok összefognak és próbálkoznak. Több kicsit el tudnék képzelni egymás mellett, és a több kicsi összehangolt munkáját. Óriási hiánynak látom, hogy még mindig nincs igazi művészadatbázisa Veszprémnek, amely összefogná a város és a megye alkotó, törekvő embereit. Nekem voltak ilyen célirányos felbuzdulásaim: közzétettem facebookon, hogy jelentkezéseket várok, de sajnálatos módon kevés reakció érkezett.

– A civilek kulturális szerepvállalásáról mi a véleménye?

– Nagyon fontos, hogy működjenek. A civil szféra az urbánus kultúra valódi undergroundja, ez a hiteles színtér. Természetesen szükség van a nagyokra is, akik ellátják a meghatározott feladatokat, és hozzák a nívós színvonalat, de ugyanakkor kellenek a kicsit is, akik mindig megvívják a maguk kis forradalmát, megélik a saját jelenkorukat, amely mindennél fontosabb. A civil kezdeményezések azonnali visszatükröződései a társadalmi összhangulatnak – és fontos ez a reakció. Úgy látom, a kicsik között sok és sokszínű próbálkozás látható, de azt tapasztalom, hogy sokan hamar kiábrándulnak, és elfordulnak más felé. A fiatalok hamarabb feladják – a családapák, családanyák aktívabbak, valahogy jobban tudnak lelkesedni.

– Meglátása szerint értékes a veszprémi civil kulturális bázis által létrehozott „produktum”?

– Ha megvalósul egy rendezvény, és szórakoztat, ha elkészül egy kép, ha megszólal a hang, és mosolyognak az emberek, és derű van a szívükben, akkor az érték. Ha ez nem érték, akkor mi az érték? És most nagyobb szükség van a derűre és a szívből jövő kacajra, mint eddig bármikor. Meg arra, hogy összekapaszkodjanak az emberek, tudjanak egymás szemébe nézni.

– Ez az összekapaszkodás érezhető?

– Akadnak rá próbálkozások. Itt most a megvalósult rendezvényekre gondolok, például a VEKKORD törekvéseire, a Hangvilla vezetőinek elképzeléseire – s bár vannak kritikus gondolataim is, igazán előremutató, hogy egy helyszínre igyekeznek terelni ezeket a folyamatokat, produkciókat, tevékenységeket. Ez üdvözlendő, mert így egy helyen megtalálhatók, és egymásra is hatással lehetnek

– Miben látja a VEKKORD lényegét?

– Alapítója vagyok a VEKKORD-nak, alelnöki pozíciót vállaltam annak idején, erről lemondtam, és most pártolói tagként veszek részt a munkában. Nagyon szeretem, hogy segítjük egymás munkáját, és próbáljuk egymást helyzetbe hozni – ezekből a dinamikákból mindig kilökődik, épül valami. Hiszem azt, hogy a VEKKORD törekvései jók tudnak lenni, és hiszek abban, hogy lesz bennünk elég kitartás. Remélem, magam is nagyobb elánnal részt tudok lenni az egyesületi munkában, mert nekem is célom lenne a vekkordos művész embereket például a Raklap Pódiumon keresztül helyzetbe hozni.

– Elég súllyal jelenik meg a civil kultúra a városi kulturális palettán?

– Nem! Látványosabbnak kellene lennie! Egyszerűen nem látom az utcán.  Olvasom a sajtóban, a posztokon, látom a tévében, de nincsenek kint az utcán. Ki kellene pakolni az a civil kulturális attrakciókat a közösségi terekre.

– A megnyilvánulási lehetőség ott van a civilek előtt?

– Ha elég erőteljesen képviselik az érdekeiket, akkor igen. Tessék összekapaszkodni, ha együtt csináljuk, akkor könnyebb!

– Ha azt mondom, hogy „közösség és közönség”, akkor ez milyen reflexiót vált ki Önből?

– Régen a közönségi élménynek közösségformáló ereje volt. Vajon megvan-e ez benne a mai napig? Vajon tud-e ez olyan élménnyé válni, hogy nem csak átnézünk egymáson, amikor ott vagyunk egy rendezvényen, hanem egymásra is találunk? Ezen a téren tudna például elrugaszkodni a Raklap Pódium is az átlagos rendezvénytípusoktól. Egy kicsit self made hangulata lehet: gyere, és csináld meg magadnak a fesztivált! – a szó szoros értelmében tegyél hozzá, nem kell sokat, verjél be egy szöget, és ha melletted egy másik ember fabrikál, akkor máris kapcsolat alakulhat ki, és legközelebb megismered, amikor találkozol vele az utcán, és lehet ebből egy barátság, egy szerelem. Tudom, hogy ez romantikus elképzelés, de hogyan álljunk az egész élethez, ha nem így? Különben minek éljünk?

 

Névjegy

Trócsányi  Gergely
Született Veszprémben, 1974. március 2-án.
1980–88 Szilágyi Erzsébet Ált. Iskola – Veszprém
1988–90 Vegyianyaggyártó Szakmunkásképző Isk. – Balatonfűzfő
1992–94 Egyéni vállalkozó: kereskedés, mozgó árusítás
1993- tól A Hollywoodoo zenekar alapítója, énekese, szövegírója és szervezője   (www.hollywoodoo.hu)  
1995–2005 Rokkantnyugdíjas 67%
1997–99 Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola magánének szak
2000–01 Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége, szállító szolgálat, sofőr
2005 A Radiocafe 98.6 Rock Cafe című műsorának egyik műsorvezetője
2006 Pálfi György  Filmszemle fődíjas alkotásának egyik főszereplője (www.taxidermia.hu)
2008–2013 Molnár Gábor Műhely Alapítvány Hangadók zenekarának vezetője (www.mgmalapitvany.hu)

Lemezek, díjak:
2002 – Stabil Oldalfekvés, a Hollywoodoo első nagylemeze. Kiadó: Warner/Magneoton
2004 – Karmolok, harapok, a Hollywoodoo zk. második nagylemeze. Kiadó m-Ton
2006 – Azistenlába, a Hollywoodoo harmadik nagylemeze. Kiadó: Edge rec.
2009 – Hollywoodoo Light, a 4. nagylemeze
2011– Hollywoodoo – Érzések boltja EP
2007 – Magyar újságírók Országos Szövetsége: Legjobb férfi főszereplő díja, Taxidermia
2007 – Voxcar magazin Voxcar díj: Legjobb magyar film betétdal – Hollywoodoo/Erdő/Taxidermia
2013 – Megyei Príma Díj, Magyar Zeneművészet kategória

 

Szaksz Balázs

Fotó: Babják Tamás

impresszum