Iratkozzon fel hírlevelünkre

Összes kiadásunk

 

 2017/2. szám

 

 2017/1. szám

 

 

 2016/1. szám

 

 2015/2. szám

 

  2015/1. szám

 

  2014/3. szám

 2014/2. szám

 

 2014/1. szám

 

 2013/3. szám

 

2013/2. szám

 

2013/1. szám



2012/4. szám

 


2012/3. szám

 


2012/2. szám

 


2012/1. szám

 


2011/2. szám

 


2011/1. szám

 

Mátyás Mónika, a Kör Alapítvány vezetője sosem tétlenkedett, mindig is gyakorlati hatásra törekedett. Már egyetemista korában a Csalán Egyesület tagja volt, majd létrehozta a Kör Alapítványt és a ZöldLakot, szorgalmazza az önkéntességet, s az önellátásra törekvést a civil szektorban.

– Mikor kezdett el komolyan érdeklődni a civil szektor iránt? Mi teszi vonzóvá az Ön számára?

– A környezetvédelem miatt kezdtem el érdeklődni a civil szféra iránt elsőéves egyetemista koromban. Azért akartam környezetvédelmet tanulni, hogy ne csak elméletben beszéljünk a téma fontosságáról, és ne csak az ipar felől megközelítve tárgyaljuk az intézkedéseket, hanem az egyének is tevékenyen részt vehessenek a környezetvédelemben. Gyakorlati hatást akartam, és úgy láttam, hogy ennek megvalósulására civil szervezeteken keresztül van lehetőség.

– Honnan ered a környezettudatos szemlélete?

– Középiskolásként olyan iskolába jártam, ahol környezetvédelmet tanultunk. Akkoriban ez még új terület volt, de tudtam, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni a későbbiekben is. Időközben rájöttem, hogy a környezetvédelem nem kifejezetten hálás téma, hiszen amíg az emberek nem hisznek komolyan a fontosságában, addig is van egyfajta hiányérzetem, amiért nem ismerik el a munkámat – de ha beigazolódnak mindazok a tendenciák, amelyekről beszéltünk, az sem elégtétel, hiszen akkor már nagy baj van. Ebben a szakmában inkább apró sikerélményeket lehet találni, mint átfogót, de sokszor ezek az apró lépések is nagyon fontosak tudnak lenni.

– Pályája egyik fontos mérföldköve a Csalán Egyesület. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

– Elsős egyetemistaként csöppentem bele a Csalán megalapításába. Alulról szerveződtünk, környezetmérnökök és más szakok – pl. műszaki menedzserek, tanárok – hallgatói közül, és mindannyian nagyon lelkesek voltunk, hogy majd valami nagyot teszünk le az asztalra, előrébb lendítjük a világot. Aztán rájöttünk, hogy ahhoz adminisztrációt kell vezetni, terveket készíteni, forrásokat keresni, és szép lassan annyira magába szippantott az egyesület, hogy az én feladatom lett ezek ellátása, majd idővel hivatalosan is én lettem az egyesület vezetője. Az egyesület életében az egyetem befejezése jelentett nagy fordulópontot. El kellett határoznunk, hogyan tovább: megmaradunk-e baráti társaságnak, akik évente egy-két hasznos programot csinálnak, vagy van bennünk ennél több lendület, kreativitás, szakmaiság, és nagyobb szervezetté léphetünk elő. Végül utóbbi mellett döntöttünk, és kibővült csapattal, főállású alkalmazottakkal folytattuk a munkát.

– Mennyiben változtatta meg ez az egyesület életét?

– Már pár éve dolgoztunk az egyesületben, létrehoztunk már néhány egyetemen túlmutató programot is, amikor rájöttünk, hogy vannak az országban más civil szervezetek is. Korábban ez még nem volt olyan egyértelmű, mert ez még az internet hőskorában történt: kezdetleges volt a szervezetek netes megjelenése, így nem is jutott el olyan messze ezeknek az egyesületeknek a híre. Mikor azonban tudomást szereztünk róla, hogy létezik a Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata, amely a helyi szinten túllépve az összefogást szorgalmazza, mi is beléptünk, akárcsak a Magyar Természetvédők Szövetségébe. Ott ismertük fel, hogy ez rendkívül összetett szakmai közösség, és hogy minden tagjának van valamilyen szakterülete. Ezt követően lendült előre a mi szakmai munkánk is, egyedülálló projekteket találtunk ki, mint például fa-örökbefogadási program a kerékpárút mentén, olyan felnőttképzési programokat szerveztünk, melyeket ma „lifelong learning” projekteknek, azaz élethosszig tartó tanulásnak nevezhetnénk, és ahol arról beszéltünk, miként lehet mindezt átültetni a környezetvédelembe. Nagyon zsúfolt időszak volt.

– Van olyan momentuma ennek az időszaknak, amelyre kifejezetten büszke?

– Igen, a környezeti tanácsadás szolgáltatását említeném. Amikor mi ezt elkezdtük, még egészen újszerűnek számított,  mert nagyon nehezen lehetett információhoz jutni: magánemberként ha csak érdeklődtél, nem volt egyszerű bemenni egy hivatalhoz infókért – ilyen helyeken csak konkrét ügyeket lehetett intézni. Akik a tanácsadást igénybe vették, azok tájékozódni szerettek volna, nem „ügyet intézni”. Azóta persze sokat változott a helyzet, főleg minőségében, de akkoriban ez még kifejezetten hiánypótló szolgáltatásnak számított.

– Hogyan vezetett az út a Kör Alapítványhoz? Mi motiválta a ZöldLak létrehozásánál?

– Az évek során a Csalán a régió egyik legnagyobb szervezetévé nőtte ki magát, s ezalatt rengeteg olyan programot szerveztünk, amely az emberek életvitelének, lakásának, környezetének zöldebbé tételét szorgalmazta. Ehhez mindig össze kellett szedni egy dobozba a szükséges felszerelést, és kimenni vele például egy falunapra, így viszont kevesebb dolgot lehet megmutatni az embereknek, ráadásul ezeken az eseményeken általában nem is tart akkora érdeklődésre szert a környezetvédelem. Szerettem volna ezen túllépni: azt szerettem volna, hogy az emberek jöjjenek el hozzánk, azok, akiket valóban foglalkoztat a téma. Így született meg a ZöldLak ötlete: egy fix hely, egy bemutatóközpont, ahol minden úgy van kialakítva, hogy a zöldebb gondolkodást sugallja – az egész házat úgy rendeztük be, mint egy magánszemély otthonát – a fenntartható életmódnak megfelelően –, így a belépőknek azonnal elképzeléseket tudunk mutatni a saját otthonuk átalakításához. Ahhoz, hogy ezt meg tudjam valósítani, tulajdonképpen adott volt, hogy a Csalánt elhagyva önállósodjam és alapítványi körülmények között gondolkodjak.

– Mennyire volt nehéz végigvinni az ötletet?

– Iszonyú sok munkával járt, hiszen ehhez új szervezetet, a Kör Alapítványt kellett az alapoktól felépítenem úgy, hogy mindeközben meg kellett oldanom az ingatlanbeszerzéssel kapcsolatos problémákat. Végül minden úgy alakult, ahogyan terveztem, és most van egy szuper épülete az alapítványnak, amely egyrészt bemutatóház, másrészt az irodánk – itt tudunk tréningeket, rendezvényeket tartani, a napelemek által termelt energiával világítani, így lényegében önellátóan működünk.

– Elégedett az eredményekkel? Mennyire sikeres a ZöldLak?

– Az országban ez az első és jelenleg az egyetlen ilyen zöld bemutatóközpont, ahova az emberek eljöhetnek, körbevezetik őket, és tanácsokat kaphatnak, hogyan éljenek zöldebben.  Egészen más ez, mint egy kirakodóvásáron standolni, ahol szórólapokat osztunk, de többnyire nem érünk el valós hatást, mert sokan csak kidobják a lapot. Szerettem volna ezt meghaladni, ezért itt teljesen más, az alapoktól építkező kommunikációt terveztünk. A honlapunkon fel lehet iratkozni a rendezvényismertetőre, vagy csatlakozni, egy-egy meghirdetett rendezvényhez be lehet jelentkezni téma szerint, hogy éppen kit mi érdekel, majd azután végigvezetjük a csoportokat a folyamatokon, onnantól kezdve, hogy jelenleg milyen körülmények veszik körbe, és mi az, amivel valódi változást érhetnek el. Emellett pedig aki egyszer bejelentkezett, rendszeresen kap meghívót a további témákról, programokról is. Úgy érzem az, hogy újszerűek vagyunk, különlegessé teszi az alapítvány szolgáltatásait, és ez tetszik az embereknek.

– Alapvetően gyakorlatorientált embernek tartja magát?

– Abszolút. Ha valódi változást akarunk, csak így érdemes nekiállni a környezetvédelemnek.

– Vezetőként milyen egyéb feladatokat lát el az alapítványnál?

– Jelenleg részt veszek néhány olyan európai uniós forrásokat felügyelő bizottságban, ahol területfejlesztéssel kapcsolatos döntések születnek, és ahova civil delegáltként hívtak meg, illetve a keleti országrész civil szervezeteit támogató Svájci Civil Alap bíráló bizottságának is tagja vagyok.  Mindig is fontosnak tartottam, hogy ott legyünk olyan szakmai körökben is, ahol a civil szervezetek hosszú távú működéséről döntenek, és legyenek olyan képviselők, akik átfogóan figyelnek a civil szférára, nem csak a saját szervezetükre.

– Nem csak az alapítványnál, de már korábban és azóta is foglalkozik az önkéntesség kérdésével is, többek között az Önkéntes Központ Alapítvány keretei között.

– Az ÖKA, akárcsak a Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata, egy gyűjtőszervezet, amely többfajta szakmai hálózatot fog össze, emellett pedig az Önkéntes Központok Hálózatát is működteti. Nagyon sok lelkes ember vesz részt benne különböző típusú civil szervezetekből, akik fontosnak tartják, hogy terjedjen az önkéntesség, hiszen sokan közülük egykor maguk is azok voltak. Ennek részeként nagyon izgalmas szakmai beszélgetések kerekednek, amikor különböző problémákat vetünk fel, célokat tűzünk ki. Ennek eredményeképpen jöttek létre az országban olyan önkéntes központok, ahol kiközvetítik az önkénteseket olyan civil szervezetekhez, ahol feladatokat vállalhatnak, úgy – és egy szervezet ez esetben működik jól –, hogy biztosítanak melléjük egy önkéntes koordinátort, akivel folyamatosan kontaktban lehetnek, és nem érzik azt, hogy teljesen magára hagynák. Az ÖKA Képzői Körének tagjaként nekem az a feladatom, hogy egy-egy tréning keretében szakemberként felkészítsem ezeket a szervezeteket az önkéntesek fogadására. Jellemzően a hálózaton kívüli civil szervezeteket képzem, újabban pedig intézményeket. A Csalánnál évekig dolgoztam önkéntesekkel, és bár szerettem azt is csinálni, trénerként hatékonyabb tudok lenni. Hiszen minél szélesebb a paletta, minél több a fogadó intézmény, annál nagyobb körből tudnak választani az önkéntesek. Mindemellett ez olyan terület, ahol időnként újra és újra tovább kell fejleszteni a szervezeteket, az effajta szociális munkában ugyanis gyakran kimerülnek az emberek, és olyankor újra lelkesedéssel kell feltölteni őket.

– Önmaga nem merül ki olykor a sok feladatban?

– Most  épp azt tervezem, hogy leadok néhányat. Úgy érzem, vannak olyan pontok, ahol már nem tudok újat nyújtani, ezért a jövőben inkább a fenntartható életmóddal, a megújuló energiákkal szeretnék foglalkozni, hogy valódi változást érjek el az emberek körében.

– Az ÖKA mellett az ÖTLET programban is részt vett. Mit jelentett Önnek ez a projekt?

– Az ÖTLET program nagyon egyedi volt, és én rendkívül szerettem csinálni. 2005-ben tulajdonképpen ez volt az első önkéntességgel kapcsolatos országos program. Olyan munkanélküli fiataloknak mutattunk kiutat az önkéntességgel, akik a pályakezdő kontra munkatapasztalat tipikus csapdájában vergődtek. Közép-dunántúli régiós koordinátorként olyan szervezeteknél segítettem elhelyezni őket, ahol máskor is fogadtak önkéntest, vagy éppen kapacitásbeli hiányuk volt, mint például a családsegítő szolgálat, munkaügyi kirendeltség, ifjúsági és civil egyesületek. A fiatalok kvázi gyakornokként dolgozhattak náluk, munkatapasztalatot szereztek, és fejlődött a személyiségük. Nagyon szerettem azt a munkát, és a legszebb az volt benne, hogy láttam: elindul az önkéntesek életpályája.

– Miért tartja fontosnak az önkéntességet?

– Részben azért, mert magam is önkéntesként kezdtem a pályámat, másrészt hiszek benne, hogy ez kiváló kitörési pont lehet a fiataloknak, hiszen teljesen más módon működő szerveződési formákat ismerhetnek meg, mint az iskolában, és ezt hosszú távon tudják kamatoztatni.

– Munkája során sok szép eredményt elért, többek között a Nemzeti Civil Alapprogram tanácsának is tagja volt.

– Három évig voltam a tanács tagja és első női alelnöke, azt hiszem, az még manapság is eredmény, ha egy nő valamiben úttörő lehet. A három év alatt elsősorban a régió civil szervezeteit képviseltem, érdekérvényesítő tevékenységet láttam el annak érdekében, hogy megfelelő pénzösszeggel  és jó célok érdekében támogathassuk a szektort.

– Hogyan látja, női vezetőként milyen pluszt tud vinni a munkájába?

– Úgy látom, hogy egy női vezető nemcsak hatékonyságra törekszik, hanem arra is, hogy közben kellemes munkakörnyezetet teremtsen, a jó csapatmunka feltételeit. Ez nem feltétlenül érzelmességet jelent, sokkal inkább azt, hogy a nők egyszerre több mindenre tudnak figyelni.

– Nemzetközi projektek révén rálátott a civil szféra külföldi helyzetére. Milyen példákkal találkozott odakint?

– Minden ország helyzete más és más, hihetetlenül különbözőek, minden az adott rendszertől függ. Nagyon sokan irigyelnek minket például azért, mert rendelkezünk adó 1%-kal, vagy hogy „fix” támogatási rendszerként ott van a NEA, vagy korábban az NCA. Az, hogy miként néz ki a civil szféra, attól függ, hogy az adott ország miképpen vélekedik egy feladat ellátásáról, állami feladatnak véli, avagy sem. Angliában például nagyon sok zöld szervezet van, amely természetvédelemmel foglalkozik, de olyan, amit mi itthon klasszikusan környezetvédelmi szervezetnek hívunk, nincsen. Az életmóddal, energiatakarékossággal kapcsolatos témákat megyei önkormányzatnak megfelelő szerveződési formák látják el. Ugyanolyan programokat találnak ki, mint mi, csakhogy náluk ez állami feladat, nem a civil szféra vállalja fel. Belgiumban inkább hozzánk hasonló példákat látni, Németországban pedig úgy vettem észre, az utóbbi években a támogatás lecsökkenése következtében kifejezetten visszaesett a civil szektor mérete.

– Ennek ellenére volt olyan példa, amit személy szerint megszívlelendőnek tart?

– Szerintem minden országban magunknak kell rájönnünk, hogyan működtessük jól a szektort. Pozitív ötleteket, módszereket át lehet venni, de külföldön sincs kolbászból a civilek kerítése. Ráadásul a civil szektorban van egy olyan kimondatlan gondolat, hogy ha létrehoztál egy szervezetet, akkor működtesd. Ezzel egyet is értek, és nagyon jónak tartom, hogy a civilek ellátnak olyan területeket, amelyek kiaknázatlanok, mert ezzel önmagunkat is fejleszthetjük, ráadásul sokszor költségkímélőbben dolgozunk, mint az állam. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy bizonyos szintű infrastruktúra kiépítéséhez kell némi állami támogatottság is. Az utóbbi években sajnos úgy látom, ez a támogatottsági rendszer leépül, és emiatt a civil szervezetek működése is visszaszorult.

– Veszprémben milyennek látja a helyzetet?

– Talán érdemesebb a régiónkat nézni, hiszen alapvetően egy kis területről beszélhetünk így is. A nyugati és a keleti régió között alapvetően az a különbség, hogy keleten sokkal több civil szervezet van, mert rengeteg olyan húsbavágó társadalmi probléma, életviteli nehézség tapasztalható Kelet-Magyarországon, ami miatt az emberek kénytelenek összefogni, és megoldani a problémáikat, ezt pedig elsősorban a civil szférán keresztül tudják. Nyugat-Magyarország ehhez képest sokkal kisebb és gazdagabb terület, kevesebb a társadalmi feszültség, a létfenntartási problémák,  ezért nálunk kevésbé összetett a civil szektor. Mi inkább feladatokat, célokat látunk el, nem ad hoc problémákat, amiket azonnal orvosolni kell.

– A jövőre nézve milyen tervei vannak még? Mi az, amit feltétlenül szeretne megvalósítani?

– Az életmódváltás, a fenntartható életvitellel kapcsolatos környezetvédelem egész mozgalom Nyugat-Európában, amely a gazdasági válság következtében nálunk is jobban felütötte a fejét, és a jövőben szeretném, ha projektek révén még inkább csatlakozhatnánk ehhez a nemzetközi hálóhoz. Szeretnénk fogadni a ZöldLak-ban külföldi önkénteseket, akik által a magyarok is jobban rálátnának a külföldi életre, ezáltal többnyelvű lehetne a ház is. Gyakorlatilag ez hamarosan meg is valósul, mert már elnyertünk egy pályázatot, és egy évig nálunk fog dolgozni egy külföldi EVS önkéntes. Emellett van egy olyan távoli elképzelésem, hogy szeretném, ha a szervezetek annyira megerősödnének, hogy pénzügyileg önellátóak legyenek. Ehhez stratégikusan kellene gondolkodniuk a szervezeteknek – így tettünk mi is az alapítvány esetében, amikor a ZöldLak-ot megálmodtuk. Csak így, az öngondoskodás, önállóság révén lehetnek hosszú távon életképesek, és hozhatnak társadalmi hasznot.

 

Névjegy

Mátyás Mónika 1979. június 21-én született Baján, egyetemi tanulmányai megkezdése óta él Veszprémben. Már a középiskolában környezetvédelmet tanult, majd környezetmérnöki diplomát szerzett környezetmenedzsment szakirányon.
1997-től, alakulásától kezdve tagja volt a Csalán Egyesületnek, 1998-tól 2000-ig alelnöke, 2006-ig elnöke, majd 2006-tól 2010-ig ismét alelnöke.
2009 és 2011 között a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsa tagja és alelnöke volt.
2010-től a Kör Alapítványt vezeti, a ZöldLak létrehozója.

Civil területen végzett tevékenységei:
1997-től folyamatosan környezetvédelmi programok szervezése Veszprémben
2003–2005 területfejlesztés projektvezető – PHARE projekt
2004-től környezeti tanácsadó lakossági ügyekben
2005-től képzések, tájékoztatók tartása az önkéntesség témakörében az ÖKA szervezésben
2005-től ÖTLET program közép-dunántúli régiós koordinátora
2008-tól Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) bíráló – KD régió

Konvergencia Regionális Fejlesztési Programok Monitoring Bizottság – országos környezetvédelmi delegált
Svájci Civil Alap – civil delegált
Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Civil Fóruma – elnök
Magyar Természetvédők Szövetsége – elnökségi tag
Önkéntes Központ Alapítvány Képzői Körének tagja

Nemzetközi tevékenységei
2004–2006 Gruntvig projektvezető
2007 Lifelong Learning Program projektvezető

 

Bertalan Melinda
Fotó: Babják Tamás

impresszum