Május 7-én, a Gizella-napok alatt kiállítás nyílt a Laczkó Dezső Múzeumban, amely a Cserhát városrész történetét és 20. századi metamorfózisát mutatja be. A kiállítás egyik rendezője, Kákonyi Anna történész muzeológus válaszolt a Portré kérdéseire.

– Mit jelent a „Cserhát” szó, és miért lett ez a neve a középkori Szent Iván-szegnek?

– A Cserhátot ma szűkebb értelemben a Kossuth utca, a Buhim-völgy, a Jutasi út és a Fenyves utca határolja. A városrész újkori elnevezése – Kralovánszky Alán feltételezése alapján – a bőrkikészítő cserzővargákra utal. A csersav tartalmú növényi anyagokkal való bőrkikészítés hosszadalmas, és a különböző pácanyagok miatt jellegzetes, kellemetlen szaggal járó munkavégzés volt. Emiatt indokolt is lehetett a mesterek városközponttól kívül eső, egy területre koncentrálódó tevékenysége. Miután Szent Iván a középkorban nemcsak a fogadósok, hanem a bőrcserzők védőszentje is volt, elképzelhető, hogy a Szent Iván-szegen a középkorban is élhettek bőrművesek. Az eljárás maga természetesen a csersav tartalmú növények egykori jelenlétét is feltételezi a városrészben, vagy legalábbis annak közelében, ami szintén képezheti az elnevezés alapját.

– Kik lakták, és milyen funkciója volt a 20. század közepéig a városrésznek?

– A török hódoltságot követően a városrész a 18. században hamar újranépesült. Az 1730-ban készült, Werner Friedrich Bernhard-féle rézmetszeten már láthatók a Cserhát házai. A 19. század elején a legsűrűbben lakott városrészként említik. A településrész meglehetősen falusias jelleget mutatott, kis, földszintes házakkal, sűrűn beépített, zegzugos utcákkal. Fontos megjegyezni, hogy a 20. század második feléig meglévő utcaszerkezet ekkorra már nagyjából kialakult. Hagyományosan iparosok és mesteremberek lakták – ahogy erre a szép régi utcanevek, pl. Csutorás utca is utalnak –, amelyben bizonyára a Búzapiac tér, a vásártér közelsége is nagy szerepet játszott. Több példát is láttunk arra, hogy egyfajta lokális és társadalmi migráció egyik állomása is volt a Cserhát a 19. század végén, a 20. század elején. A fejlődő városi iparos központ mintegy felszippantotta a környékbeli falvak fiataljait, akik segédnek, tanulni jöttek ide egy-egy mesterhez, majd ha sikerrel jártak, önállósodva saját műhelyt nyitottak, vagy továbbálltak. A városi megtelepedés után sok családnak a kisajátítás és a bontás jelentette a következő lakóhelyváltást. A kiállításra való készülés során derült ki számunkra, hogy társadalmilag mennyire sokszínű volt ez a városrész. Maga az iparos társadalom is meglehetősen tagolt volt, de ha csak a két világháború közötti időszakot tekintjük, rajtuk kívül is szinte minden társadalmi réteg képviselője megtalálható volt itt. Ennek lenyomata természetesen a városrész változatos építészeti képében is megnyilvánult. Egészen más jelleget mutatott a Kossuth utca vagy az abból észak felé nyíló Cserhát, Bolgár Mihály, Kőkép utca eleje, mint a szegényes Gráner udvar, vagy az eldugott kis utcácskák.

– Mit jelent újabban a Cserhát? Változott-e a városbeli szerepe?

– A szanálással és újjáépítéssel a politikai akarat célja a „modern szocialista városközpont” megteremtése volt. Nemcsak  a lakótelep és a toronyházak épültek fel, hanem az új lakók igényeinek kiszolgálására áruházak, posta, vendéglátóipari-egységek kaptak itt helyet. Azóta a város kereskedelmi, illetve az ügyintézés központjának tekinthető. Találunk régóta itt működő vállalkozókat, kis üzleteket, bankokat, és ne feledkezzünk meg a buszpályaudvarról, mint közlekedési csomópontról sem. Mai szemmel talán furcsának tűnik, de évekig, évtizedekig presztízs volt itt lakni az új házakban. Az egyszerre beköltözőkből összetartó lakóközösségek alakultak, amelyek az idő múlásával, a lakók cserélődésével jobbára felbomlottak. A Cserhát lakótelep ma inkább albérleti központnak tekinthető.
 
– Mi adja a kiállítás apropóját? Kiket szólítanak meg a tárlattal?

– Szeretnénk bemutatni egyrészt a régi Cserhátot, másrészt a bontás és az újjáépítés folyamatát és mozgatórugóit. Ennek megfelelően a két világháború közötti időszak és az 1960–80-as évek jelentik a két központi időmetszetet a kiállításban. Megjelenik természetesen a terület „régmúltja” is, a látogatók választ kaphatnak például arra a kérdésre, hogy miért rendelkezünk viszonylag kevés ismerettel a középkori Szent Iván-szeget illetően. A távoli múlt ellenpontjaként a jelenlegi átalakítások és a jövő jelentik a koncepció végpontját. Éppen ez adja a kiállítás aktualitását: 2013-ban zárul le a veszprémi belváros funkcióbővítő rehabilitációjának I. üteme, amely fejlesztés célja éppen a – Cserhát területére eső – belváros üzleti, turisztikai és lakókörnyezeti fejlesztése. Ennek kapcsán ismét megélénkült az érdeklődés a városrész változásai, múltja iránt is, egy kiállítás pedig a maga komplex közvetítési eszközeivel további diskurzust indíthat meg, illetve teret ad az emlékezésnek és az ismeretszerzésnek is. A tárlattal és a hozzá kapcsolódó rendezvényekkel arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy egy város szerkezete, épületei, az utcahálózat milyen hagyományokkal bír, és hogyan befolyásolják  az ott élők életét.

– Zökkenőmentesen sikerült megszervezni a kiállítást?

– Érdekes volt, hogy a jól sikerült induló munkamegbeszélésen – amelyen a kiállítás főszervezői és munkatársai vettek részt – nagyon hamar körvonalazódott a koncepció, és világossá vált az, hogy mit szeretnénk bemutatni. A kivitelezés mikéntje és a konkrét tervezés során szembesültünk  néhány problémával, leginkább a saját korlátainkkal. Az hamar kiderült, hogy tárgyi anyagból sokkal kevesebb maradt az egykori Cserhátról, mint amire számítottunk, de szerencsére sok és jó fotóval, gazdag dokumentációval tudtunk dolgozni. Számos ötletünk anyagi okok miatt nem tudott megvalósulni, de ez a hétköznapi életben, és bármilyen tervezésnél megszokott. Természetesen az interpretálás módjában sem lehetett arányt téveszteni: igyekeztünk objektív hangvételű, ismertető jellegű kiállítást létrehozni.

– Kik voltak a Laczkó Dezső Múzeum partnerei a munkában?

– A kezdetektől fogva együtt dolgoztunk a MNL Veszprém Megyei Levéltárával, társrendező és -alkotó kollégáink voltak  a levéltár munkatársai, Márkusné Vörös Hajnalka és Bontó László. Hatalmas segítséget jelentett az ő általuk és a Hét Domb Egyesület által a Veszprémi Kaleidoszkóp program során összegyűjtött fotó- és információanyag. Ennek a munkának a Cserhátra vonatkozó része tulajdonképpen a közös kiállítás előmunkálatának is tekinthető. A múzeumban őrzött műtárgyakkal és fotókkal együtt alkot az anyag egységet a kiállításban. Sokat segítettek az Eötvös Károly Megyei Könyvtár helyismereti részlegének munkatársai képi, illetve sajtóanyag rendelkezésére bocsátásával. A civil szervezetek közül a Cserhát Társaskör közreműködését emelném ki, akik az első megkeresésre felajánlottak tárgyi és fotóanyagot. Támaszkodtunk az amatőr helytörténészek által összegyűjtött gazdag adattárakra is, illetve volt, aki a fotózás munkálataiban vett részt. A jelenlegi átalakítás dokumentációját a városvezetés jóvoltából tudjuk megjeleníteni. Összességében azt lehet mondani, hogy a veszprémi közgyűjtemények, civil szervezetek és rengeteg magánszemély által őrzött anyag és információ mozaikdarabjaiból állt össze a kiállítás.

 

Karlinszky Balázs
Fotó: Babják Tamás

impresszum