Bozsik Péter immár 20 esztendeje az Ex Symposion főszerkesztője. Veszprémben, a Ruppert-házban beszélgettünk kezdetekről, hitvallásról, nehézségekről és új lapszámtervekről.

– Mi köti össze az Újvidéken alapított és működő Új Symposiont és a mai Ex Symposiont, illetve miben más a két folyóirat?

– Az Új Symposion az ötvenes évek végén indult Symposion néven a Képes Ifjúság hetilap mellékleteként, önállóan 1965-ben jelent meg Újvidéken, és 1994-ig futott. 1992 novemberében jött ki az Ex első száma,  és abban az évben hoztuk  létre az Ex Symposion Alapítványt. Természetesen szoros a kapocs a két lap között, hiszen az Ex kezdő szerkesztőgárdájának kb. 90 százaléka korábban az Új Symposionnál is dolgozott – persze ez mára már megváltozott. A különbség abból a tényből adódik, hogy soha nem kaptunk elég pénzt ahhoz, hogy havilappá és klasszikus szerkesztőséggé tudjunk válni. Így kezdetben telefonfülkékből, kocsmákból, levélen keresztül szerkesztettük a folyóiratot. Ebből a kényszerből előnyt kovácsolva tematikus számokat adunk ki, és olyan kérdésekkel foglalkozunk bennük, amelyekről úgy gondoljuk, többeket érdekelhetnek. Az Ex szellemisége természetesen kötődik az Új Symposion világlátásához: legfontosabb elvünk a művészetek teljes szabadsága.

– Mi adta az erőt ahhoz, hogy 1992-ben elindítsák az Ex Symposiont, és ki volt a folyamat generálója?

– Különböző hullámokban emigráltak az Új Symposion egykori szerkesztői a hajdani Jugoszláviából, többen Pestre kerültek, én Szegedre, és akadtak olyanok, akik Veszprémben telepedtek el. Szegeden létre akartam hozni a Sympo-irkákat, amely tulajdonképpen az otthon maradt Új Symposion szerkesztőinek lett volna egyfajta szegedi bázisa, és könyveket adtunk volna ki. Ám ehhez nem kaptunk pénzt, és akkor Géczi János – aki többünket ismert – azt javasolta, hozzuk át a lapot Magyarországra. Nos, ezt különböző jogi problémák miatt nem tehettük meg. Balázs Attila találta ki, hogy az 1983 után Újvidéken kiadott EX évkönyv és az Új Symposion címét vonjuk össze, és ezen a néven indítsunk lapot. Mielőtt föltenné a kérdést: bizony sok vád ért minket, hogy „lenyúltuk” a nevet; ezért aztán egy gesztussal áthúztuk a lap címoldalán a Symosion kifejezést. A lapot Kalapáti Ferenccel, Sebők Zolival, Balázs Attilával együtt alapítottuk, Ladányi Istvánnal ketten lettünk az alapítvány vezetői, a szerkesztőség pedig konszenzus alapján állt föl. A közös munka mellett persze nagyon sok teendő hárult rám, ezért fogalmazott úgy Balázs Attila, hogy valójában én vagyok a lap anyja és apja is.

– Nem kívánok patetikusan fogalmazni, de muszáj feltennem a kérdést: mi a küldetése az Ex Symposionnak?

– Kezdeti elképzelésünk szerint az Új Symposion szellemiségét kívántuk áthozni Magyarországra, és másfajta – a megszokottól eltérő – folyóiratot akartunk csinálni. Ez megjelenik a lap felépítésében és a szerkesztési elvekben is. Több szempontból és kevésbé elfogultan dolgozzuk fel az általunk kiválasztott témákat: a filozófiai megközelítés mellett viszonylag érthető, nem nagyon szakzsargonba hajló tudományos szövegek is helyet kapnak a lapban, többnyire készül egy-egy interjú a témát nagyon jól ismerő személlyel,  és ezután következnek az esszék, a versek és a fordítások.

– Mennyire kötődik Veszprémhez a folyóirat?

– Éppen annyira, mint a Délvidékhez, vagy Pozsonyhoz, vagy Szabadkához, vagy Szegedhez, vagy Pécshez, vagy Kolozsvárhoz,  vagy Zágrábhoz. Elég rátekinteni a szerkesztőgárdára: van közöttünk magyarországi, kolozsvári és vajdasági is. A lapot nem lehet országhatárok közé szorítani – közép-európai témákat feldolgozó, közép-európai szellemiségű folyóirat vagyunk.

– Természetesen felmerül a kérdés: mennyire van létjogosultsága egy ilyen lapnak ma Magyarországon?

– Nos, az utóbbi években az irodalom fokozatosan elmozdult a lektűr felé. Amit a ’80-as években lektűrnek gondoltunk, az manapság simán magas irodalomnak számít – és ez szerintem nem jó jelenség. Emellett tisztán kell látni, hogy a magas irodalom és művészet iránt soha nem volt igazán nagy a „kereslet”. A számítógépes játékok világában nehéz új és fiatal olvasókat találni – de mégsem akarok komor képet festeni; még ma is létezik egy olyan szűk réteg, amely igényli a lapot. Bár kevés az előfizetőnk, azt látom, hogy több mint 10 000 látogató nézte meg honlapunkat (http://exsymposion.hu). Húsz éve adjuk ki az Ex-et, és e két évtized alatt része lettünk a magyar irodalmi életnek – számos egyetemen vagyunk segédtananyag (pl. Nápolyban, Kolozsvárott, Újvidéken, Veszprémben), többen írtak belőlünk szakdolgozatot, de az is megerősítést tud adni a munkához, ha valaki felhív, hogy küldjük el neki a Nietzsche számot, mert nem monitoron, hanem kézben tartva akarja elolvasni.  

– Apropó, hol lehet hozzájutni az Ex Symposionhoz?

– Régen minden olyan városban meg lehetett vásárolni, ahol működött főiskola vagy egyetem, de ezt a rendszert nem tudtuk fenntartani, így jelenleg csak az Írók Boltjában (Budapest, Andrássy út 45., www.irokboltja.hu) lehet kapni. Ha valaki szeretne hozzájutni az Ex-hez, és nem Pesten él, akkor írjon egy e-mailt a szerkesztőség címére (bozsik@exsymposion, brandi@vpmegye.hu), és küldjük neki a folyóiratot, és természetesen elő is lehet rá fizetni.

– Miből tudják kiadni a lapot?

– Legnagyobb mecénásunk eddig a Nemzeti Kulturális Alap volt – amely most éppen átalakul, így nem tudom, hogy a jövőben mire számíthatunk tőlük –, emellett a Nemzeti Együttműködési Alap támogatott minket rendszeresen, a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete pedig a lapbemutatók megtartását segítette. Sajnos egyre nehezebb előteremteni a folyóirat kiadásához szükséges pénzt.  A bürokrácia növekedésével a pályázatok adminisztrációja egyre nagyobb teher. Az ember azt gondolná, hogy a számítógépes világban a pályázatok lebonyolítása egyszerűsödik, de nem így van, éppen ellenkezőleg – és ez veszi el rengeteg időmet: postára, könyvelőhöz rohangálni, hiánypótolni, elszámolni… Ebbe fáradok bele, és a szakmai munkára egyre kevesebb idő jut.   De nincs más lehetőségem: ki kell szolgálnom a rendszer bürokratikus elemeit. Sajnos Kafka óta tudjuk, hogy nagy baj, ha te vagy a rendszerért, és nem a rendszer érted. Persze még mindig jobb pályázatot hiánypótolni, mint az esztergapad mellett állni…

– Húsz éve az Ex Symposion főszerkesztője. Mi ad erőt önnek ehhez a munkához?
 
– Még két évtized után is elkap az ifjonti láz egy-egy lapszám megszerkesztésekor, amikor látom, hogy jó szövegeknek adok teret. Írói munkásságomban is azt szeretem, amikor a kész szövegeken a finomításokat elvégzem. Olyan adrenalinbomba ez nekem, mint például másoknak a motorozás vagy az ejtőernyőzés. Ez az én ejtőernyőm, csak össze vannak gubancolódva a zsinórjai – hogy allegorikusan fejezzem ki magam. Az viszont nem allegorikus, hogy a lapban végzett munkámból nem lehet megélni. A pályázatírás, a szerkesztés, a lapbemutatók megszervezése mellett marad egy kis időm az írásra, és el tudok menni felolvasásokra, fellépésekre – emellé szerencsés években még esetleg ösztöndíj is társul –; s így végül összejön annyi pénzem, hogy fenn tudjam tartani magam és a gyermekeimet. De a szabadságnak ára van.

– Ezt hogyan érti?

– Úgy, hogy ha szabad akaratodból döntöttél valami mellett, és csinálod, akkor meg kell fizetni az árát – amennyiben a hobbidból nem tudod előteremteni az egzisztenciádat. Persze feltehetem a kérést, hogy valóban hobbim-e az Ex szerkesztése. Rosszabb pillanataimban úgy érzem, hogy 20 év főszerkesztői munka után talán már nyugdíjaznom kellene magamat. De nem tehetem, mivel gyakorlatilag rámégett ez  az egész. Túlságosan egy lapra tettem fel az életemet – és kotta nélkül. Aztán jobb perceimben persze tudatosul bennem, hogy nagyon fontos dolgot csinálok. Amikor kétségbeesem, a lap munkatársai azt mondják, hogy nem szabad addig abbahagyni, amíg egy csöppnyi esélyt is látunk. Egyik szerkesztőm úgy fogalmazott, hogy legalább állva haljunk meg. Egy biztos: nem fogunk megszűnni úgy, hogy minden utat, amit erőnkből telik, ne járnánk végig.

– Milyen terveik vannak a közeljövőben, milyen új számokat olvashatunk?

– Nyomdában van a „Hunok a trópusokon” című számunk, amelyben összegyűjtöttük azokat a trópusokra vetődött magyar  írókat, akik ott éltek és alkottak. Lesz benne egy nagyinterjú Ferdinandy Györggyel, valamint számos fordítás és reflexió jelenik meg benne. Ezután idén még kijön a Végel Lászlóról szóló 2012/4-es kiadványunk. Végel az Új Symposion első generációjának volt tagja – Salinger és Ajar szerű prózája, az Egy makró emlékiratai regénye egészen kiemelkedő –, és a lapban hozzá köthető szövegeket, írásokat közlünk. Távolabbra nem nagyon tudok tekinteni, mivel a pályázatoktól függ, hogy 2013-ban mivel tudunk kijönni. Terveink természetesen vannak: szeretném, ha ki tudnánk adni egy olyan számot, amelyben írók, gondolkodók, értelmiségiek rövid szövegekben leírnák, hogy mire emlékeznek a régi Jugoszláviából (tenger, farmer, kultikus tárgyak stb.), és mindezt szótárszerűen jelenítenénk meg.

– Melyik volt a legkedvesebb Ex lapszáma?

– A Danilo Kiš, a Káromkodás, a Talajvesztés, a Rendszerváltás gyerekszemmel, az Optimisták… sok volt, mindegyik másért és másért.

– Ön olyan, mint egy rendkívül tudatos játékos? Értem ezalatt azt, hogy a szerkesztés és az írás egyrészt nagy fantáziát és kreativitást feltételező játék, másrészt pedig hihetetlen kitartást igénylő feladat…

– Többen mondták már, hogy az irodalom játék, de véresen komoly. Valóban, mi is véresen komoly meccset játszunk. Hála istennek, a szerkesztőségi játéktérben tapasztalható harmónia, összetartás és tolerancia erőt ad ahhoz, hogy új és új Ex Symposion számokat hozhassunk ki egészen addig, amíg elég energia és elhivatottság él bennünk.

 

Szaksz Balázs
Fotó: Babják Tamás

impresszum