Hogyan viszonyul az Ex Symposion az egykori Új Symposionhoz és a XXI. századi valósághoz? Erről kérdeztük Zeke Gyula írót, történészt.

– Ön hogyan látja, mennyire viszi tovább az Ex Symposion az Új Symposion szellemiségét?

– Amennyire tudom, mindenki vállalja a folytonosságot. De ennek megítélésében elsősorban azok illetékesek, akik szerkesztőként, szerzőként vagy olvasóként mindkét lapban érintettek.

– A Symposion az egykori Jugoszláviában legendás volt. Magyarországon mennyire találta meg az olvasóbázisát?

– Én a lappal és a szerkesztőjével, Bozsik Péter barátommal megismerkedve nyomban azt éreztem, hogy megjelent itt, Magyarországon valami nagyon idevaló szellemiség, egy olyasfajta nyers életvágytól lüktető irodalmi mód, ami addig – nekem legalábbis – nagyon hiányzott. Új volt benne ezen  túlmenően az a „von Haus aus”, ha szabad így mondanom, regionális, ám Nyugatra és a világ más tájai felé is – a hazainál otthonosabb tekintettel – forduló univerzalizmus, amelyet ezek a kitűnő emberek Magyarországra települve magukkal hoztak. A lapot szám szerint bizonyára nem olvassák sokan, én olyan ezres nagyságrendet gondolok, ám a tekintélye nagy, nem egy száma teljesen hozzáférhetetlen már, és több elesett laptársát túlélve ma is ott van az öt legfontosabb irodalmi folyóirat közt.

– Hol helyezkedik el az Ex Symposion a magyar irodalmi palettán, akár művészeti akár irodalomszervezési szempontból?

– Nagyjából ott, ahová előbb helyeztem. És valahogy ez mozog a legszabadabban az olvasók közt, a hozzá kötődő szellemi alkalmak, lapbemutatók, pódiumbeszélgetések, fölolvasások pedig mindig elevenek, szabadak és civilek.

– Mi teszi unikálissá a lapot?

– Mindenekelőtt a számok témaválasztásának egyedisége, a szerkesztői kérdésfelvetések elevensége, a szerzőgárda országokat, nemzedékeket és írásmódokat összehozó sokfélesége, és a szerkesztés nyitottsága. Nagyon szerethető emellett a formája, a tipográfiája és az illusztrációs színessége is.

– Mai társadalmunkra nem az a jellemző, hogy egyre inkább a művészetek felé fordul. Ebben a környezetben milyen jövője lehet egy ilyen lapnak?

– Megítélésem szerint nagyjából ugyanolyan, mint a közelmúltja: keserves, de fontos és szép. Ha egyszer tényleg megszűnik, az korszakjelző állomás lesz a magyar kultúra életében, az önköreinkbe való visszazárkózás áporodott napja.

 

Schöngrundtner Tamás
Fotó: Kiss Sándor

impresszum