Sziveri János életművéről és az Új Symposion egykori főszerkesztőjéről elnevezett intézetről Ladányi Istvánnal, a Sziveri Intézet vezetőjével beszélgettünk.

– Mit kell tudnunk Sziveri Jánosról? Hogyan alakult az élete?

– Az 1954-ben született Sziveri az Új Symposion harmadik generációjának képviselője és vezéralakja volt a ’70-es, ’80-as években, költő és irodalomszervező. 1980-ban az Új Symposion idősebb generációja átadta a helyét a fiataloknak. Sziveri élvezte a bizalmukat, ekkor lett főszerkesztő. A fiatalok szabadon  kezdték alakítani a folyóiratot, keresték a saját hangjukat. Elődeiknél jóval radikálisabb társadalomkritikát fogalmaztak meg, és feszegették a határokat az irodalomban is. 1982 végére, 1983 elejére aztán a hatalom végül megelégelte ezt, és „megvonták a bizalmat” a szerkesztőségtől. Sziveri ekkor légüres térbe került. Vidéki laptudósítóként kaphatott volna állást, irodalmi érvényesülését lényegében ellehetetlenítették. Ő ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – nem hagyott fel az alkotással. Elsősorban közéleti verseket írt. Művészete, stílusa érezhetően megváltozott: a korábbi avantgárd helyett ragaszkodott a kötött ritmushoz, nyelvhasználata durvábbá vált, témái közé beemelte az aktuálpolitikát. Ezekben a zűrös években barátaitól kapott segítséget – ők biztosították lakhatását. Alkalmi munkákból élt, míg végül a szabadkai színházban kapott dramaturgi állást. Ezek a körülmények felőrölték őt. Döbbenetes volt hallani a betegségéről szóló híreket, amelyek elsőre túlzónak tűntek, ám csakhamar kiderült, hogy valóban komoly a baj. Gyomorrák alakult ki nála, áttétek képződtek. 1989-ben áttelepült Magyarországra, itt próbálta meg kezeltetni magát, sajnos sikertelenül. 1990. február 1-jén meghalt.

– Miben volt különleges, egyedi az ő költészete?

– Az egykori Jugoszláviában a neoavantgárd beszédmód elfogadott volt. Magyarországon ebben az időszakban ez renitensnek számított, ott azonban kedvelt poétikai rendszer volt. Gyakorlatilag bárhogy és bármiről lehetett írni, csak a politikáról nem. Sziveri épp ezt a korlátozást nem tudta elfogadni. Szakított az avantgárd beszédstílussal, sokkal populárisabb és könnyedebb hangvételt választott, és kemény politikai témákról is írt.

– Mit jelentett Sziveri a Symposionnak?

– Az Új Symposiont már korábban is nyitottság jellemezte, olyan magyar szerzők műveit is publikálták, akik itthon tiltottak voltak. A lap az irodalom, kultúra mellett a társadalommal is foglalkozott, a ’60-as években sok ilyen cikket jelentettek meg. A ’70-es évekre azonban sokkal óvatosabbá váltak. Hermetikus avantgárd irodalom jellemezte a folyóiratot, kerülték a közéleti, kisebbségi, politikai témákat. Sziveri színre lépésével változás történt: teret adtak a magyar nemzetiségi kérdéseknek is, kultúrpolitikai problémákkal foglalkoztak, külön lapszámot szenteltek a Lengyelországban zajló eseményeknek, címlapra helyezve a Szolidaritást. Megjelentették Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, felemelték a hangjukat költők bebörtönzése és a cenzúra ellen. Nem meglepő, hogy a szerkesztőség számláján egyre gyűltek a rossz pontok. Az utolsó csepp a pohárban egy színházi fesztivál volt, amelynek kapcsán a lap a vajdasági magyar kultúrpolitika vezetőit kritizálta, őket a fiatalok a radikális hangvételtől óvó  kultúrtantiknak nevezték. Egy idő után ez már nem mehetett tovább. Fontos azonban megjegyezni, hogy az Új Symposiont nem a szerbek lehetetlenítették el, hanem a saját hatalmukat féltő vajdasági magyar kultúrpolitikai vezetők.

– Mi lett halála után az életművel? Mennyire hozzáférhetők művei a közönség számára?

– A vajdasági írószövetség támogatásával jelent meg egy magyar és egy szerb nyelvű kötete a ’80-as évek második felében, majd halála után, a ’90-es években azok a barátai gondozták az életművet, akik az utolsó éveiben is mellette voltak, köztük özvegye, Utasi Erzsébet, Mátis Lívia és Reményi József Tamás. Legtöbb kötetét a Kortárs Kiadó jelentette meg, idén pedig a Gondolat Kiadó gondozásában vált elérhetővé a Sziveri János művei című kiadvány, ami a teljes életművet tartalmazza, a versek mellett drámai, képzőművészeti írásokat és saját illusztrációkat is.

– Mi tette Sziverit olyan fontos karakterré, hogy intézet viselje a nevét?

– Jelképes figura volt, magyarországi és vajdasági barátai számára az etikus költői magatartás megtestesítője. Irodalmi tevékenységében nem ismert megalkuvást. Egyetemes magyar irodalomban, illetve közép-európai dimenziókban gondolkodott. Fontosnak tartottuk, hogy Sziveri nevét megőrizzük, az életműtől függetlenedve is az irodalmi térben tartsuk. Az ő értékrendjére építve a kutatóintézet olyan  folyóiratokkal foglalkozik, amelyek a XX. század második felében a szabad beszéd lehetőségeit keresték.

– Milyen tevékenység zajlik az intézetben?

– Jelenleg a szervezés, a működés alapjainak megteremtése a legfontosabb feladatunk. A szervezet már létrejött, betagozódott a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karába. Az egyetem helyet is biztosít az intézetnek, a működés anyagi feltételeit azonban nekünk kell megteremtenünk, elsősorban pályázatokból. A jövő év elején tanácskozáson szólítjuk meg a szakmai közösséget, kutatókat. Addig is járjuk a magyarországi és határon túli városokat, az olyan egyetemi centrumokat, mint Kolozsvár, Pozsony, Debrecen és Szabadka, ahol Sziveri-kötetbemutatóval mutatkozunk be. Az intézet feladata az lesz, hogy dokumentálja a folyóiratokkal kapcsolatos, eddig nem rendszerezett anyagokat. Ebbe beletartozik a digitalizálás, a feldolgozás, a publikálás elsősorban digitális, esetleg nyomtatott formában is. Nincs még megírva például a Mozgó Világ története, és hiányzik egy Új Symposion monográfia is. Emellett számos kicsi, elfeledett, egy-két lapszámot megélt folyóirat vár feltárásra, megőrzésre. Ez a kutatómunka a jövő év során kezdődhet el.

 

Schöngrundtner Tamás
Fotó: Babják Tamás

impresszum