Veress József, a Dózsa György Általános Iskola igazgatója idén augusztus 17-én munkásságáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át. Vele beszéltünk a tanári pályáról, a Dózsavárosról és a példaképekről.

– Mit jelent önnek a kitüntetés?

– Hatalmas örömet, boldogságot, de egyben meglepetést is. Máig nem tudom, hogy esett rám a választás. Mindenesetre nagyon örülök, hogy valaki, illetve a köztársasági elnök úr méltónak talált egy ilyen rangos kitüntetésre, és igyekszem méltó is maradni hozzá.

– Miért választotta a pedagógusi pályát?

– Nagyon szerettem a tanáraimat. Gyermekkoromban rengeteg remek pedagógussal hozott össze a sors. Talán ez késztethetett arra, hogy én is tanárnak álljak.

– Milyen szakon végzett?

– Több diplomám is van. Az elsőt orosz-testnevelés szakon szereztem. Az előbbit annak köszönhetem, hogy nagyanyám felvidéki, így a családban mindig volt valaki, aki beszélt szláv nyelvet. Sajnos csak az orosz választására volt lehetőség, de a mai napig is nagyon szeretem az orosz nyelvet, kultúrát és a pravoszláviát. Ehhez hozzájött az is, hogy remek orosztanáraim voltak. A testnevelés pedig egyértelmű döntés volt számomra, hiszen a sport mindig is fontos része volt az életemnek. Később részt vettem az orosztanárok német nyelvi átképzésén, megszereztem az általános illetve középiskolai hittanári diplomát, majd okleveles teológus lettem a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Végül közoktatás-vezetésből és pedagógiából szereztem szakvizsgát a műegyetemen. Tanítottam az óvodásoktól elkezdve negyvenes éveikben járó teológia hallgatókig minden korosztályt. Társadalmi edzőként is dolgoztam a Veszprémi Törekvés Mozgássérült Egyesületnél. Erre úgy emlékszem vissza, mint szakmai életem egyik legizgalmasabb és legboldogabb szakaszára.

– Mióta dolgozik a Dózsa György Általános Iskolában?

– Két szakaszban tanítottam itt; először 1981-től 1991-ig, aztán tíz évig a Padányiban és a Vetésiben dolgoztam, majd 2001-ben visszakerültem a Dózsába, ahol négy éve az igazgató posztot is betöltöm.

– Mit tanult meg az oktatásban töltött évei alatt?

– Pedagógusként azt, hogy a fejlődéshez tudni kell megállni, és tudni kell továbblépni. Megállni a szakmailag szilárd, biztos tudás talaján, és körültekintően megtenni a szükséges továbblépést. Teológusként pedig azt tanultam meg, hogy a lelki kapcsolatok – embertársainkkal, önmagunkkal, a világgal és Istennel – sokkal többet érnek bármiféle materiális dolognál.

– Melyek azok az irányelvek, amelyeket a szakmájában szem előtt tart?

– Pedagógusként fontosnak tartom a gyermekek teljes személyiségének fejlesztését. Nem csak a tudással, hanem a lélekkel is törődni kell. Igazgatóként igyekszem ezt az elképzelést rendszerbe helyezni. Szerencsére nagyon jó munkatársakkal vagyok körülvéve. Halmayné Badacsonyi Márta és Lengyel Károly igazgatóhelyettesek kitűnően dolgoznak. Kiváló elődeimtől is sok segítséget kapok. Kováts Sándor és Eisenbeck István remek munkát végeztek a Dózsa György iskolában igazgatóként. Sándor bácsihoz ma is gyakran fordulok tanácsért. Ezúton is köszönöm minden segítő munkatársamnak az együttműködését.

– Mi változott, mióta ön az igazgató?

– Egyrészt bevezettük a tizenöt perces szüneteket, aminek főleg a gyerekek örültek. Másrészt rengeteg szakmai, módszertani megújulásban vettünk részt. Ittlétemtől elkezdtünk etikát tanítani. Ez persze nem teljesen az én érdemem. Eisenbeck István igazgató úr, illetve helyettese, Rásky Mihályné kezdte el ennek a kidolgozását, nekem inkább a gyakorlati megvalósításban volt részem. Emellett büszke vagyok rá, hogy rengeteg egyéb pályázatot is megnyertünk, és felújítottuk az iskola főépületét. Udvarunkon két játszóteret építettünk, közreműködésemmel felújítottuk és megvilágítottuk a Szent István szobrunkat. Van lengyel testvériskolánk intenzív szakmai kapcsolattal. Tanítványaink szeretnek ide járni.

– Mik a tervei a jövőre nézve?

– A Szent István épület, ahol az alsósok tanulnak, még elég rossz állapotban van. 2014-re – az iskola fennállásának 75. évfordulójára  – szeretnénk valamilyen fokon felújítani azt is. Másik fontos cél, hogy az iskola „simuljon bele az új köznevelési törvény tenyerébe”. Szeretnénk maradéktalanul betartani az új köznevelési elveket. Rengeteg lehetőséget látok a kötelezően választható erkölcs- vagy hittan tanításában is. A morális nevelés ilyen okos megvalósítására 1948-50 óta nem volt lehetőség. Sajnos rengeteg félreértés van a „kötelező hittannal” kapcsolatban. Ezért fontos tisztázni: a szülők kiválaszthatják, hogy a vallásos hittanórára, vagy a világi erkölcstanórára járatják gyermekeiket. A nemzetközi kapcsolatainkat is szeretnénk bővíteni. Eddig a lengyelországi Tarnów-val állunk összeköttetésben. Jelenleg úgy tűnik, hogy a következő kapcsolatunk valahol a Felvidéken lesz. A passaui lektor tanárnőkkel, Gisa Bergerrel, illetve a karintiai Obervellach-kal tovább erősítjük az együttműködést a nemzetiségi tagozatunk szintjén dr. Kovácsné Balázs Tünde tagozatvezető közreműködésével.

– Mióta él a Dózsavárosban?

– A Temetőhegyet tizenkét éve tekintem lakhelyemnek. Itt megjegyezném, a Temetőhegy elnevezést szívesebben használom. Minden régi okmányon és iraton ez szerepel, és szerintem sokkal szebb is, mint az alig ötven éve használt Dózsaváros név. Amúgy egyébként Kisvárdáról származom, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. Feleségemnek köszönhetem, hogy Veszprémbe költöztem. Ezt a lépésemet azóta sem bántam meg, sőt nagyon boldoggá tett.

– Mit jelent önnek a Temetőhegy?

– A Temetőhegy emberi kapcsolatok terén olyan, mint egy jó falu. Az emberek közvetlenek, bármikor megszólítjuk egymást az utcán, hazafelé ha találkozunk egy-egy ismerősükkel, leállunk beszélgetni. Ez számomra az igazi megnyugvás. A városrész emellett gyors fejlődésnek indult, és a rengeteg felújításnak köszönhetően igazi városhoz méltó külsőt kapott.

– Hogyan veszi ki a részét a városrész életéből?

– Dr. Mihalovics Péter képviselő úr legalább havonta egyszer megrendezi a Dózsavárosi Tanács fórumát, ahol a helyi intézmények vezetői le tudnak ülni, és megbeszélni a problémáikat és a terveiket. Ezeket a gyűléseket nagyon konstruktív ötletnek tartom, és én is részt szoktam venni rajtuk.  A fórumot amúgy tréfásan a „Temetőhegyi Köztársaság parlamentjének” szoktuk nevezni.

– Kik azok az emberek, akik sokat adtak vagy adnak önnek?

– Elsőként a feleségemet említeném. Tőle kapom a legtöbbet. Szüleimet is nagyon szerettem, illetve szeretem. Olyan klasszikus, vallásos, polgári konzervatív értékrendet adtak át nekem, amelyre a mai napig büszke vagyok, és életem végéig hálás leszek nekik érte. Továbbá rengeteget köszönhetek a Temetőhegy közösségének. A plébániától a gyógyszertárig, a könyvtárosoktól a képviselő urakig… és még sorolhatnám. Péter különösen sokat segített mind a városrésznek, mind az iskolának. És természetesen sokat köszönhetek tanítványainknak, szüleiknek, tantestületünknek, munkatársaiknak.

– Az iskola évnyitóján hangsúlyozta a példaképek szerepét, ön kire tekint fel?

– Rengeteg olyan személyt tudnék felsorolni, akire példaként tekintek. Drozdy Gyula, Klebelsberg Kuno, Prohászka Ottokár, Quint József, Karácsony Sándor, Don Bosco, Anton Makarenko, Weszely Ödön, valamint már a korábban említett elődöm, Kováts Sándor is példaképem. Hoffman Rózsa tanárnőt is nagyon sokra tartom. Kiemelném még Mindszenty Józsefet, akiben a hűséget, a nagylelkűséget, a jellemességet és a szellemi nagyvonalúságot tartom követendőnek. Lehet, hogy kicsit nagyképűnek hangzik, de Szent Istvánt is példaképemnek tekintem. Az, hogy az átalakulás során az értékeket úgy mentette át, hogy a lehető legtöbbet őrizzen meg belőlük, csodálatra méltó. Felismerte a test, a lélek és az értelem hármasságát, és ennek függvényében, rendszerben cselekedett. Mikor ő minden tizedik faluban templomot építtetett, nem csak épületet, hanem közösségeket, kultúrát mentett és hozott létre, lelkeket kötött össze. És amint már említettem, ezek a lelki kötődések sokkal fontosabbak bármely anyagi dolognál.

 

Horák János
Fotó: Kovács Bálint

impresszum