Iratkozzon fel hírlevelünkre

Összes kiadásunk

 

 2017/2. szám

 

 2017/1. szám

 

 

 2016/1. szám

 

 2015/2. szám

 

  2015/1. szám

 

  2014/3. szám

 2014/2. szám

 

 2014/1. szám

 

 2013/3. szám

 

2013/2. szám

 

2013/1. szám



2012/4. szám

 


2012/3. szám

 


2012/2. szám

 


2012/1. szám

 


2011/2. szám

 


2011/1. szám

 

„Igyekszem mindig a funkciónak megfelelő, nem túl drága házat tervezni, amely lehetőleg illeszkedik a környezetébe, s visszaköszön a hely szelleme” – vallja Albóciné Ábrahám Gabriella építészmérnök, akinek nevéhez számos veszprémi épület kötődik.


– A házba lépve az embert azonnal átitatja valamiféle nyugalom, kellemes érzés ide betérni. Saját tervezésű épületről van szó?

– 1972-ben jöttem Veszprémbe. Dombóváron születtem, pályámat Kaposváron kezdtem. Ez az épület, amelyben most élek, 1875-ben kezdett megvalósulni. A terasz alatt található az a kút, ahonnan  Magyarország első vízvezetéke indult, s szállította a vizet a várba, vagyis ez akkoriban szivattyúháznak készült. Sokan laktak itt, egyszer tűz is keletkezett benne, akkor leégett a teteje. Sokáig műemléképületként tartotta fenn a város, majd a szemben élő lakó megvette, hogy felügyelni tudjon rá, s ne bitorolják illetéktelenek. Néhány évvel ezelőtt viharkár érte az épületet, nem akarták felújítani, akkor vásároltam meg. Előtte az Úrkút utcában laktam, ahol a ’80-as évek végén készítettem először egy házat, s közben annyira beleszerettem a környezetbe, hogy magamnak is terveztem egyet. Később úgy alakult, hogy valamennyi épület felújítását rám bízták. Nagyon kedvelem a vár keleti oldalát, a várhegy innen mutatja a legszebb arcát. Hat éve lakom ezen a helyen. A teraszról nem csak a gyönyörű várat, a püspöki palotát látom, hanem azokat a házakat is, amelyeket én segítettem helyreállítani, ennél jobb helyen nem is élhetnék.

– Melyik részét szereti Veszprémnek?

– Természetesen a vár alatti területeket. A Brusznyai utca is a kedvencem, mert annak a megtartásában is részt vettem. A rendezési tervek szerint korábban lebontották volna, parkolót akartak a helyén. Az ’50-es évek vége fele nagy harc volt az utca megmaradásáért.

– Milyen indíttatásból lett építészmérnök?

– Édesapám gépészmérnök szeretett volna lenni, de az anyagi lehetőségek ezt nem tették lehetővé. Gyerekeit úgy nevelte, hogy mindenki az legyen, ami akar, és én apám álmát akartam megvalósítani. Gimnáziumi tanárom, dr. Földi István  kérdezte tőlem, biztos, hogy gépészmérnöknek akarok menni? Kós Károly könyveket adott a kezembe, s beszélt arról, hogy az építészet is valahol mérnöki tudomány, így a Műegyetemen folytattam tanulmányaimat, építészmérnök hallgatóként.

– Az építészet szakma, vagy inkább művészet?

– Szeretem azt hinni, hogy szakma, amit tisztességesen meg lehet tanulni. Akinek adott az Isten egy kis tehetséget, az valami pluszt is bele tud vinni. Ugyanakkor több mint egy szakma, mert mindig meg kell ismerkedni azzal a környezettel, amivel kapcsolatban éppen dolgozom.

– Az évek folyamán miként alakult ki a saját stílusa?

– Tanulmányaim befejezését követően voltam kivitelező, építési hatóságnál is, majd pedig tervező irodában is dolgoztam. A szakmát minden irányból megismertem. Hat az emberre a divat, a környezete, kollégái. Nagyon jó indulás volt a Kaposvári Tervező Irodában kezdeni, ahol remek színvonalú építészek dolgoztak, de Veszprémben is jó nevű tervezők keze alá kerültem. Az ember korosodik, egyre több időt tölt a szakmában, és közben minden hatással van rá. Nem volt rám jellemző, hogy csak egy bizonyos stílust kövessek. Igyekszem mindig a funkciónak megfelelő, nem túl drága házat tervezni, amely lehetőleg illeszkedik a környezetébe, s visszaköszön belőle a hely szelleme.

– Milyen érzés volt készen látni az első saját tervezésű épületet?

– Nagyon izgalmas. Gyönyörű környezetben, a kaposvári Róma-hegyen készült, egy pici házból kellett valami jót kihozni, s nagyon megszerettem. Jó érzés volt látni, ahogy megépült.

– Milyen épületek fűződnek az ön nevéhez Veszprémben?

– Említettem a Brusznyai és az Úrkút utcát, ezeknek szinte mindegyik házánál dolgoztam. Több családi házat is terveztem a városban, üzemcsarnokot is készítettem, de a környező településeken is  sokat dolgoztam.

– Az építész mindegyik művébe beleszeret?

– Persze, muszáj, csak akkor jó, ha neki is tetszik. Ha meg mégsem, akkor az is ad egy csomó tapasztalatot, mit nem szabad még egyszer elkövetni. Az a legfontosabb, hogy a megrendelő elégedett legyen, de az nem mindig egyezik az én véleményemmel. Olyan időszak is volt a pártállami rendszerben, amikor főként a fióknak dolgoztunk. A Zöld Házban eldöntötték, hogy mit kell megépíteni, de pénz nem mindig volt rá. Ezt rendkívül boldogtalan és kiábrándító korszakként éltem meg. De terveztem már csodálatos nyugdíjas otthont Kőszegre, ami nem valósult meg.

– Hogyan töltődik fel?

– Nagyon szeretek olvasni, főleg krimit. Nagy szenvedélyem még a bridzs, minden héten legalább egyszer sor kerül rá. Nyáron bridzstáboron is részt veszek. Szeretek utazni, bár ez főleg a fiatal koromban volt jellemző.

– Egy-egy ilyen utazás alkalmával mennyire nézi szakmai szemmel az épületeket?

– Mindig azzal nézem. Ez nagy átok, mert még az ismerőseim lakását is folyamatosan átrendezném. Szeretek úgy utazni, hogy házakat is lássak. Portugália miliője – helyenként lepusztultságával együtt – nagyon megfogott.

– Mennyire követi a fiatal építészek munkáját?

– Mindig dolgoznak nálam néhányan, gyakorlaton is részt vesznek mellettem. Legalább négy fiatal építész szerzett már nálam egyetemi fokozatot, a kezem alatt tanulták meg a szakmai részeket, közben segítek nekik, hogy önálló irodájuk  legyen. Kellenek a fiatalok az építészetbe, olyan is akad, akitől magam is tanulhatok. Ez történt a veszprémi Hangvilla tervezésekor is. Hatalmas feladat, s nagyon izgalmas. Minden építész hiú, és szereti véghezvinni a jelentkező feladatot.

– Milyen elvárásoknak kellett megfelelni a Hangvilla tervezésekor?

– Különösen figyelni kellett az adottságokra, meg kellett tartani a meglévő mozit, amire egy nagyon szép épületet igyekeztünk felhúzni. A zene olyan művészet, amit meg kell tisztelni azzal, hogy az épület is méltó hozzá.

– Munkássága során mire a legbüszkébb?

– Nem egy épületre, hanem arra, hogy ennyi idősen még nem égtem ki. A mai napig rendkívül nagy kedvvel, lendülettel és szeretettel állok neki a legkisebb feladatnak is. Ez is szép ebben a szakmában, nem lehet megunni, mindig lehet élvezni. Nem csak munka, öröm is.

 

Névjegy

Albóciné Ábrahám Gabriella 1965-ben végzett a Műegyetem Építészmérnöki Karán. 1972-től él és dolgozik Veszprémben. A VESZPRÉMTERV-nél, illetve a PANNONTERV-nél eltöltött évek után jelenleg önálló irodáját vezeti. A '80-as évek végén részt vehetett a mai Brusznyai utcai házsor tervezésében. A '90-es években az Úrkút utcában épült 10 családi ház tervezőjeként dolgozott. Büszke lehet a helyreállítási, illetve műemléki-felújítási program keretében megvalósult Toborzó utca 10. szám alatti lakóházra, a Dózsa iskola főépületére, illetve az alsóörsi, a lovasi és a nemesvámosi templomra egyaránt.

 

Díjak, elismerések:
1980 – „Napenergiával fűtött kempingek” – országos tervpályázat, kiemelt megvétel
1984 – „Veszprém, Jókai utcai idegenforgalmi fejlesztés” – tervpályázat, I. díj
1988 – „Balaton-felvidék, a Pécselyi-medence tájrehabilitációja” pályázat, megvétel
1992 – „Magyarország, Kolping üdülőfalu” – tervpályázat, megvétel
1993 – „Év lakóháza” I. díj, ugyanebben az évben a Családi Lap családi ház különdíja
1998 – Műemléki dicséret a veszprémi Toborzó és Bem utca sarkán álló lakóépület felújításáért
2007 – Balatonalmádi, „A Mogyoró úti óvoda tervezése” tervpályázat, I. díj
2010 – „Veszprém Város Arany Emlékérme”
2011 – Veszprém Megyei Prima Díj „Magyar Építészet” kategóriában

 

Cseh Zoltán

Fotó: Kiss Sándor

impresszum