Veszprémnek süteményillata van. Visszatérő vendég, bájos hölgy mondja ezt a szeptemberi Kálvária-dombon. Odateszi mutatóujja hegyét az orrára, s kedvesen mosolyog. Az eset nem volna  említésre méltó, ha nem idézne fel nyarakat, muzsikát, neveket, mozdulatokat. De felidéz, s annyi gazdag és összetett gondolatot ébreszt, hogy az ember a legszívesebben maga köré gyűjtene néhány idegent, hogy bejárjon velük utcákat, tereket, múzeumokat. Kivált azokat hívná, akiknek eddig sohasem mutatta szépségét István király és Gizella királyné települése, a Bakony fővárosa, egy-egy ház, ajtó, erkély, ablak, szobor, kirakat, titkos zug.


Az ősök a legalkalmasabb helyen ütöttek tanyát, nem ismertek szebb helyet a hegyeknél, domboknál, és rögtön mindenkinek az értésére adták: nem rekesztik el magukat a világtól. Ha a képzelet így festi-sűríti a hajdani időt, nézzük el. Elég figyelmet szentelve a nevezetes helynek, könnyen tapasztalható, hogy tehetség és szellem dolgában tisztviselők, iparosok-céhpolgárok, vargák, kocsmárosok meg vendéglősök, borkereskedők, tudós emberek képessége, rátermettsége támadt fel az utódokban.

 

Mostanság nagyot fordult a világ kereke. Lehetne erről kávét szürcsölve beszélgetni, ábrándos észrevételeket tenni, hogy mi minden veszett, múlt el. Hanem a városra jellemző nyitottság megmaradt. Veszprém: képzeletet megmozgató, népes, nemes hagyományú hely. Helyénvaló emlegetni, hogy nincsen olyan fejezete a magyar történelemnek, amely mélyen ne érintette volna Veszprémet. Soha nem volt úgy, hogy nyoma tűnik, vagy belesüllyed a jelentéktelen helyek sorába. Mindig ékesítette a hazát.

 

Város. Múltjára, jelenére büszke. Törődik azzal, amit az elődök tettek. Mindenkor ébren tartja az érdeklődést. A vendégek ítéletében megnyugodhatunk: szép hely. Mintha valami titokzatosság bilincselné az itt élőt legendákhoz, kövekhez, templomokhoz, elévülhetetlen érdemű személyekhez.

 

Az utóbbi esztendőkben szebbre változott, újdonságait büszkén, önérzetesen mutatja mindenkinek. Aligha baj, ha a város polgárai gazdasági érdekeket, fejlődést, együttműködést, idegenforgalmi és kulturális szempontokat tartanak szem előtt. Gondolkodhatunk úgy: a maiak ismerik az események titkát, a fejlődés nagyságából sok minden következhet, egymást erősíthetik a különféle kapcsolatok.

 

Veszprém vendéglátásának része az utcazene, a különféle zenei fesztiválok, a kulturális programok, az akadémiai konferenciák, a színházi és egyetemi események. Sokan részesei ennek a teremtő folyamatoknak.

 

Hangfoszlányokat kap fel a szél, körbehordozza az ódon várfalakon, odaviszi a terekre, viszi a városlakókhoz és turistákhoz, visz egy réges-régi dallamot a tűztoronyból a várkapuhoz, ahol egykoron előkelő urak érkezésekor az őr trombitájába fújt. Vagy csak én gondolom így(?), emlegetve Ányos Pál költőt, Verancsics Fausztusz dalmata tudós-várkapitányt, Vetési Albert humanista püspök urat, Csikász Imre szobrászt, a Cholnoky testvéreket vagy Auer Lipót hegedűművészt, akik odaföntről nézik a város fölött átvonuló nyári felhőket, s álmodozó szemmel, éneklő ajakkal tekintenek felénk, kései utódokra.

 

Fenyvesi Ottó

Fotó és videó: Kiss Sándor

Zene: Kövi Szabolcs


impresszum